Fitnesz

Egy kávé, és az edzés is jobban megy

Avatar

Az edzés előtt fél órával fogyasztott erős kávé fokozza a zsírégetést egy spanyol kutatás szerint.

A Granadai Egyetem (UGR) pszichológiai karának tudósai kimutatták, hogy a fél órával aerobikgyakorlatok előtt fogyasztott koffein (egy erős kávénak megfelelő mintegy 3 milligramm per kilogrammnyi) jelentősen megnöveli a zsírégetés mértékét – olvasható a Medicalxpress című orvostudományi hírportálon. Emellett kimutatták, hogy a délután végzett testmozgás esetében a koffein hatása erőteljesebb, mint a délelőtti mozgásnál.

A Journal of the International Society of Sports Nutrition című tudományos lapban bemutatott vizsgálatukban a kutatók azt akarták meghatározni, hogy a koffein, a sportteljesítmény növelésére a világon leggyakrabban alkalmazott ergogén anyag valóban megnöveli-e a zsír oxidációját, vagyis égését testedzéskor. Annak ellenére, hogy táplálékkiegészítőként való fogyasztása meglehetősen elterjedt, jótékony hatásának tudományos bizonyítása hiányos.

A zsírégetés növelésére általánosan a reggel éhgyomorra történő edzést javasolják, ugyanakkor ennek nincsen tudományos alapja, hiszen nem tudni, hogy ennek oka a reggeli edzés maga vagy pedig az, hogy hosszú idő telt el táplálkozás nélkül – fogalmazott Francisco José Amaro-Gahete, az UGR kutatója, a tanulmány vezető szerzője. A kutatásban 15 férfi vett részt, koruk átlagosan 32 év. Hetente négy edzést végeztek, előtte 3 milligramm per kilogramm koffeint vagy placebót fogyasztottak reggel 8 vagy délután 5 órakor, az edzést megelőzően.

„A vizsgálat eredménye szerint az aerobikedzés végzése előtt 30 perccel bevitt koffein a napszaktól függetlenül növelte a zsír oxidációjának maximumát” – mondta Amaro-Gahete. A zsíroxidáció mértékének változását is megerősítette a kutatás: a délutáni értékek magasabbak voltak, mint a reggeliek ugyanannyi idejű koplalást követően.

Az eredmények szerint ugyanakkor a reggel, kávét követően végzett edzés hasonló mértékű zsírégetést idéz elő, mint az azonos délutáni testmozgás koffein nélkül. Összességében tehát a koffeinbevitelt követő délutáni testedzés a legoptimálisabb a zsírégetést megcélzó sportolók számára.

Fitnesz | Pannon Magazin

Kövessen minket: Facebook

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB