Egy projekt életre kel! Átadták az Edelényi L’Huillier – Coburg-kastély sziget projekt első ütemét. | Pannonmagazin
ÉletmódTurizmus

Egy projekt életre kel! Átadták az Edelényi L’Huillier – Coburg-kastély sziget projekt első ütemét.

edelénykast_00Épül szépül a keleti országrész „Eszterháza”, az ország egyik legnagyobb és legjelentősebb barokk kastélya.  Habár az árvíz késleltette a 2009-ben Európai uniós forrásból elkezdődött több mint 2 milliárdos projekt megvalósítási ütemét, mára mégis átadásra került a projekt első szakasza. Az elkészült beruházást Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere adta át.

 

 

Az Edelényi kastély ritkasága hogy az ország legnagyobb összefüggő falképtárával és rokokó freskó együttesével büszkélkedhet.

edelénykast_03

Technikai szempontból is figyelemfelkeltő, mivel Magyarországon az egyetlen olyan kastély, amit föld hővel fűtenek. A munka még nem fejeződött be teljesen, mintegy 900 millió forintból rendezik be a kiállítótereket és helyreállítják az angolparkot is. A felújítások után, visszaáll a kastély sziget jellege, hiszen eredetileg a szigetre épült kastélyt körbe veszi a Holt- Boldva. Ez Magyarország egyetlen kastélyszigete!

Megnyitó beszédében a miniszter kiemelte: a kormány 2010-től azt bizonyítja, hogy mennyire fontos számára a történelmi jelentőségű helyek megőrzése, a jövő generációk számára is vonzóvá formálása. Balog Zoltán szólt arról is, hogy az unió talán leghátrányosabb térsége az edelényi, ugyanakkor az európai építészet egyik csúcsa ez a kastély és “most visszaadjuk azt a gazdagságát, ami volt”.

edelenyiKast_02

Véleménye szerint egy kastély ma nem lehet csupán történeti emlékhely vagy éppen turisztikai látványosság, hanem egy élettel teli kulturális közösségi térnek is kell lennie. Az a cél, hogy ez a kastély is élettel teljen meg és az itt élők életének része legyen – mondta Balog Zoltán. Hozzátette, hogy kultúra nélkül nincs felemelkedés, nincs felzárkózás, felzárkóztatás, a legszebb történeti és kulturális tereinket őrizni kell és ebben a városban is szükség van egy emblematikus épületre.

Balog Zoltán mindehhez hozzátette: a kormánynak az a szándéka, hogy Magyarország “kastélynagyhatalom” legyen. Az épületek számát tekintve azok vagyunk, és ha minden kastély állaga olyan lesz, mint az edelényié, akkor teljessé válik ez a szándék – jegyezte meg a miniszter.

AL

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB