Esztergomot Géza fejedelem alapította, majd fiát, Istvánt is itt koronázták meg, s a királyok székhelye volt egészen a tatárjárásig. Mint érseki székhely, vallási, majd kulturális központja is volt Magyarországnak. Az “első” Mária Valéria híd a XIX. század legvégén épült fel, de a második világháború során felrobbantották; 2001-ben épült újjá összekötve a ma már Szlovákiához tartozó Párkányt (Šturovo) és Esztergomot.

Esztergom a főváros közeli fekvése révén kedvelt kiránduló hely (2014-ben félmillióan látogatták meg), országosan és nemzetközileg is ismert, a Wikipedián a róla szóló bejegyzés 58 nyelven olvasható, csak az érdekesebbek közül párat kiemelve: indonézül, katalánul, grúzul, kecsuául, skótul vagy fehéroroszul (beloruszul) is megismerhetjük a város történetét. A különböző, nemzetközi programajánló oldalak (LonelyPlanet, Tripadvisor) is ajánlják főbb látnivalóit, melyek többek között a Bazilika, mely Európa harmadik legnagyobb székesegyháza,  a Duna fölött futó Mária Valéria híd, Szent István szobra, a Vármúzeum, a Keresztény és a Duna Múzeum, illetve az Uzicseli Hadzsi Ibrahim Dzsámi. Utóbbi télen zárva tart, tavasszal, nyáron viszont számos érdekes programon lehet itt részt venni, többek között a múzeumok éjszakáján is várja az érdeklődőket. Jó néhány évig tartó építkezést követően a Dunához közel fekvő fürdőt adtak át (Aquasziget), ahol a magyarországi ilyen intézményekhez szokott szolgáltatások vehetők igénybe (kültéri strand, fedett élményfürdő, szauna, élményzuhany, masszázs és különböző szépészeti kezelések). A budapesti neves fürdők árainak körülbelül kétharmadáért egész napos belépőjegy váltható a termálfürdőbe.

Aki autó helyett a vonatot választja, mint közlekedési eszközt, az egyrészt sokat fog gyalogolni, másrészt élvezheti a szlovák oldali ivók kínálta kézműves sörök zamatát a nap végén. Az esztergomi vasútállomástól körülbelül 25 perc alatt érhetünk el gyalog a Mária Valéria hídig. Az útközben elénk táruló látvány kissé lehangoló – bár Esztergom hazai viszonylatban viszonylag fejlettnek számít, a központig vezető út mentén kopott épületek, bezárt, kicsiny üzletek sorakoznak. Sajnos a város legtöbb háza felújításra szorul, számos épület a ’70-es, ’80-as évek szocializmusát idézi, a járdán sétálva, nézelődve úgy érzi az ember, mintha még mindig egy 3 vagy 5 éves terv időszakát élné a város; megkopott kockaházak, a repedésekkel átfutott falakról pereg a vakolat, néhány világcéget (bankok, biztosítók) és hazai áruházláncot leszámítva szegényes kis boltok és szolgáltatók (kozmetika, fodrászat) kirakatai, a dohányzási tilalom előtti időkre emlékeztető, füstszagú kocsmák várják a vendégeket. Nem úgy a felújított főtér (Széchenyi tér), ahol az Esztergomi Polgármesteri Hivatal és a Járási Bíróság is székel. Gyönyörűen lekövezték, a manapság szinte kötelező számba menő szökőkutakkal díszítették, néhány árnyat adó fát és pirosló muskátlit is telepítettek a térre, ahonnan kávézó és étterem is nyílik. Voltaképpen a Széchenyi tér az egyetlen, a város történelméhez és látogatottságához illő közterület. Bár a város vezetése közel két évtizede tervezi a felújítás, eddig nem futotta rá a költségvetésből. 

A nem túl szép városképpel ellentétben a kis Duna-ág által határolt Prímás-sziget és Vár-hegy környékének zöldje üdítő színfolt a városban, errefelé számos remek színvonalú vendéglátó helyet találunk, például a Szamos Cukrászdát vagy a Mediterraneo Vendégfogadót, a hídtól néhány perc sétára. Nyáron nagyon kellemes kiülni a teraszra, télen pedig melegedni egy remek kávé, forró csokoládé és sütemény társaságában. A cukrászdát nyugodtan nevezhetjük patinás – a szó pozitív értelmében vett – , régimódi vendéglátó helynek. Manapság ritkaságszámba megy egy olyan étterem vagy cukrászda, ahol dupla ajtót, azaz egy mini előteret alakítottak ki, ami télen zsilipként funkcionál és még a bejárat mellett ülők sem kell, hogy fagyoskodjanak, nem ömlik a nyakukba a hideg levegő. A berendezés kellemes: sötétbarna színű fabútorzat hatalmas tükrökkel a falakon, dísztárgyakkal és marcipáncsodákkal teli vitrinek, sárgás, tompa fényű világítás, nagy belmagasság, és rendkívül udvarias, kedves kiszolgálás. Úgy látszik, hogy a Szamosban még tudják, mint jelent a “vendéglátás”, ami több a rendelt ételek, italok puszta felszolgálásánál. Érdemes megkóstolni az esztergomi kávét, mely tulajdonképpen egy rövid fekete vaníliás tejjel ízesítve . Válasszunk hozzá klasszikus marcipán desszertet, vagy egy ínycsiklandozó tortát. Az árak egy hajszálnyival magasabbak az átlagnál, azonban értékét – és termékei minőségét – tekintve a Szamos messze az egyik legjobb cukrászda Magyarországon.

A Cukrászdától tovább sétálva 200 métert a főúton,  lépcsőkhöz érkezünk (Szent István lépcső), ahol fel lehet baktatni a Szent Tamás-hegyre, melyen Esztergom történelmi városrészei – Szenttamás, Lidbád és Örmény – találhatók. A lépcsők fölött az oldalfalba egy napórát építettek (2009), melyen a következő felirat olvasható: “Nihil ego sine sole”, vagyis „Semmi sem vagyok a Nap nélkül” és “Nihil tu sine deo”, azaz „Semmi sem vagy Isten nélkül”. Néhány perc alatt megmászhatóak a lépcsőfokok, fentről remek panoráma nyílik a városra, a Dunára, a Mária Valéria hídra és a túlparton elterülő Párkányra. Itt található a Fájdalmas Szűz Kápolna, egy kálvária, illetve egy római kori mérföldkő is, mely a III. században a hadutat jelölte. A dombocska túloldalán lesétálva és a főutat keresztezve Balassi Bálint szobrához érkezünk. Innen lehet felsétálni az Esztergomi Vármúzeumhoz és a Bazilikához. Az egykori királyi lakhelyet – mely ma a Nemzeti Múzeum kezelésébe tartozik – 500 millió forintos támogatásból újítottak fel, benne korabeli kiállítást rendeztek be, mely bemutatja a vár lakóinak életét, az egyes helyiségek hasznosítását (korai konyha, Királyi Kápolna és Lakótorony, Nagyterem, fürdő izzasztókamrával, Márványterem és a Szent István terem). A palotaegyüttes III. Béla és fiai, illetve Imre király idején épült fel XIII. századi alapokra, például az egykori ciszterna fölé tároló helyiség került. A Királyi Kápolna és a Szent István terem művészettörténeti szempontból kiemelkedő jelentőségűek. Előbbi szobrászati és festészeti szempontból az országban egyedülálló, míg utóbbi a leggazdagabb díszítésű megmaradt XII. századi világú lakótér. A “Dolgozószoba” termet – melyet egykor valóban Vitéz János érsek használt tudósok fogadására vagy ide vonult vissza, és amely jelenleg is feltárás/restaurálás alatt van – egykor színes freskók díszítették. Ezek közül kiemelendő a “Temperantia”  (azaz Mértékletesség) című, melynek érdekessége, hogy feltételezések szerint Sandro Botticcelli festette, s ugyanazzal a technikával készülhetett, mint a Sixtus-kápolna freskói. A restaurátorok kék festékanyagot, azuritot is találtak rajta, ami azért jelentős, mert az azurit egy féldrágakő, melyet valószínűleg a festő hozatott vagy hozta magával, szó szerint messzi földről.

A Várban nyaranta színház is működik, ahol az ifjúsági (A kis herceg) játékoktól kezdve a klasszikus (Az Ajtó – Szabó Magda, Hair)  darabokon át a modern vígjátékokig (Meseautó, Halványlila gőz – Lar’t pour l’art Társulat) igen sokféle előadás tekinthető meg.

Esztergom leghíresebb látnivalója kétség kívül a Bazilika, mely grandiózusságát és szépségét senkinek sem kell/lehet bemutatni, látni kell térben, saját szemmel. A teljes nevén Nagyboldogasszony és Szent Adalbert Főszékesegyház helyén a középkorban hét korábbi templom állott. A Vár-hegyen az építkezés 1822-ban kezdődött meg, majd a következő közel három évtized alatt több évre is megszakadt. A  főszékesegyház felszentelésére még a végső munkálatok befejezése előtt, 1856-ban került sor (ekkor az előcsarnok még nem volt készen). Ferenc József császár is jelen volt a nagy eseményen, melyre Liszt Ferenc külön művet is komponált (Esztergomi mise). Az utolsó kövek 1869-ben kerültek a helyükre, az Esztergomi Bazilika ekkorra már teljes pompájában állott.

Egy hosszú, városnézéssel eltöltött nap után remek alkalmat kínál a lazításra egy párkányi vendéglőben elköltött vacsora és természetesen egy helyi kézműves sörfőzdében elfogyasztott ital. A Green Pub – mely a hídtól 5 perces sétára található – kiváló választás, ahol nemcsak barna söröket, de a keserű italt kevésbé kedvelők is kóstolhatnak a különböző, az eredetinél édesebb, gyümölcsös sörökből (meggyes, almás).

Fotók: Hofmeiszter Dorottya