Évente kétezer magyar nő hal meg mellrákban | Pannonmagazin
EgészségÉletmód

Évente kétezer magyar nő hal meg mellrákban

A 45-65 év közötti nők számára ingyenes szűrővizsgálat bevezetése, azaz 2002 óta 11 ezer rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak Magyarországon, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.

A közlemény szerint az emlődaganatban: ÉVENTE MINTEGY KÉTEZER NŐ VESZTI ÉLETÉT ÉS 6600 ÚJ ESETET DIAGNOSZTIZÁLNAK.

Az érintett korosztályból évente körülbelül 550 ezren kapnak meghívólevelet mammográfiára. A Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter által meghirdetett új egészségkultúra program részeként a tárca célja, hogy a részvételi arányt a nemzetközi ajánlás szerinti 70 százalék fölé emeljék. Éppen ezért a közlemény is arra emlékeztet, hogy az ingyenes szűrési lehetőség minden, a korosztályba tartozó magyar nő rendelkezésére áll.

A szűrőközpontokban felkészült szakemberek várják a behívottakat, hogy minden megszólított nő igénybe vehesse a térítésmentesen rendelkezésre álló egészségügyi szolgáltatást, fogalmaztak.

Az emlődaganat korai szűrésére 2002 óta áll rendelkezésre ingyenes szűrővizsgálat Magyarországon a 45-65 év közötti nők számára. A szűrésekkel 11 ezer emlőrákot fedeztek fel, amelyek nagy része korai stádiumban jól műthető, ezzel megmentve a beteg életét.

Forrás: MTI

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB