Színes

Fáradhatatlanul méri a sebességet

Avatar

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai, a 81-es számú főút megyei szakaszán, Mezőörs közelében helyezték el 2020. augusztus 25-én, a sebességmérő rendőrt és szolgálati gépkocsit ábrázoló életnagyságú táblát.

A főúton a közelmúltban több súlyos baleset történt, amelyek okai között a sebesség helytelen megválasztása is szerepet játszott. A megyei rendőrök a tábla elhelyezésétől azt remélik, hogy a gépjárművezetők a fáradtságot nem ismerő „kolléga” láttán lassabb tempóban közlekednek a veszélyes útszakaszon.

Az Európai Unióban, így hazánkban is a sebességtúllépés a legelterjedtebb szabálysértés és egyben a közúti tragédiák első számú oka, amelynek elsődleges szerepe van a halálos kimenetelű, illetve a súlyos sérüléssel végződő balesetek bekövetkezésében. Kutatási adatok alapján a járművek átlagsebességének 5 km/h-val történő emelkedése, lakott területen belül 20 százalékkal növeli a halálos balesetek bekövetkezésének kockázatát. A sebességet ezért úgy kell megválasztani, hogy alkalmazkodjanak a különböző viszonyokhoz, ilyen az út, az időjárás, a látási viszonyok, a jármű és a rakomány sajátosságai.

www.police.hu

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB