Feng Shui és az asztrológia – 1. rész. | Pannonmagazin
-KiemeltÉletmódTükörkép

Feng Shui és az asztrológia – 1. rész.

Az elmúlt hetekben-hónapokban a kínai térrendezés művészetének főbb alapvetéseit mutattuk be sorozatunkban. Ám az ősi kínaiak tudománya nem csak a térrendezésről szól; az asztrológiai ismereteik is kiemelkedőek voltak. E kettőt mi köti össze? Elsősorban az emberi jellemvonások, és a bekövetkező változások közötti összefüggés.

A dolgok fejlődését szabályszerűségek irányítják, ez pedig összefüggésben van a természeti törvényekkel. Ha ezeket a Feng  Shui alapszabályainak függvényében értelmezzük, és a születési időpontokat figyelembe vesszük, jobban fel tudunk készülni az életben adódó problémákra, illetve tudni fogjuk, hogy azokat hogyan kerüljük el, vagy legalábbis minimalizáljuk a kellemetlen hatásokat.

Az öt elem egymáshoz való viszonya megfeleltethető a személyiségre, és ezt figyelembe véve, emberi kapcsolataink is jobban értelmezhetők. A már ismertetett kilences felosztás itt is megvan, ami úgy jön ki, hogy a Göncölszekér csillagkép hét csillagához az ókori kínaiak még hozzáadtak két képzeletbeli égitestet. Ezt a „kilenc csillag Ki asztrológia” néven szokták nevezni. Megmutatja képességeinket, és azt, hogy milyen utak állnak a rendelkezésünkre önmagunk jobb megismeréséhez.

A személyiségszámok (gua számok) megadják az egyes típusok legjellemzőbb tulajdonságait. (Ezekről bővebben a sorozat következő részében, jövő hét szombaton lesz szó.) A gua számok alapján megtudhatjuk annak a csillagnak a jellemzőit, amely a születési évünkben leginkább meghatározza az alaptermészetünket. Fontos még a karakterszám ismerete is, amely inkább azt mutatja meg, hogy mi rejlik a valódi én mögött, tehát az ösztönös, igazi természetünk rejlik mögötte.

A karakterszámunk meghatározására az alábbi táblázat ad segítséget: 

A személyiségkép elemzése még mindig nem teljes: szükség van hozzá az energetikai szám meghatározására is, amely azt mutatja meg, hogy a cselekedeteink által milyennek ítélnek bennünket mások. (Ennek bővebb kifejtésére ugyancsak egy következő alkalommal lesz lehetőség. Figyelje a Pannonhírnök oldalát!)

 

Kép forrása: https://bladepointproductions.files.wordpress.com

A témához kapcsolódó cikkeink:

Hogyan kapcsolódnak össze a számok és jellemek a Feng Shuiban?

Az elemek egyensúlya a Feng Shuiban

 

 

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB