Gyerekkoromból felsejlik egy kedves mese: Mikka és a makaróni.  Hogy a történetnek mi volt a végkifejlete, az már az emlékezet homályába veszett, ám arra tisztán emlékszem, a főhős, egy szegény kisfiú nehezményezte, hogy tányérján több a sajt, mint a makaróni. Tudom, sokat gondolkodtam azon: vajon miért nem örült annak, hogy kapott rá sok reszelt sajtot – nálunk mindig a sajt bizonyult kevésnek. ( Újra olvasva a mesét, megtaláltam a megoldást: Mikka tányérjában egy szál makaróni rejtőzött a sajt alatt…)

Nagyapám nem volt kivételes ínyenc, ám annál nagyobb tésztakedvelő hírében állt. Nem volt nagy igényű étkezés dolgában, beérte minden nap egy tál főtt tésztával. Locsolt a tetejére egy kis olvasztott zsírt, megsózta, vagy ha éppen úgy hozta kedve, megcukrozta kissé, s ezzel az étkezést a maga részéről elintézettnek tartotta. Egy ízben – lehettem olyan ötéves-forma – kettesben töltöttünk nyáron egy hosszabb időt a hegyekben. Mi mást is főzött volna? Tésztát. Mégpedig változatosan: kockatésztát, metélttésztát, csigatésztát: ami a helybéli kicsi szatócsboltban éppen akadt. Nekem fejedelmi kiváltságom volt: egyszer lekvár került rá, máskor kevéske reszelt sajt, s egy csöpp tejföl. Egyszer még túrós csuszával is kényeztetett!

Ám amikor szüleim megtudták, miféle ételekkel táplálta a fejlődésben lévő szervezetet! Hiába mondtam, hogy ettünk mást is: szamócát és szedret az erdőből, almát és kompótot egy kedves nénitől, reggelire meg szalonnát és sült tojást… meg a tésztát szeretem is…

Tésztát enni amúgy pedig jó dolog. Gyorsan elkészül, s jól lakathatunk vele egy siserehadat. A geometriai formák széles skáláját találhatjuk meg köztük: hengert, téglalapot, vonalat, négyzetet – ami, ugye, a jól ismert kockatészta. S azok a kedves nevek! Az eperlevél, a gyufatészta, a szabógallér, s az Itáliából származó sok csilingelően kedves tészta-cím!

És nem utolsó sorban: úgy tartják, a tészta boldogít. Itt van például a grízes tészta, vagy darás metélt, amit „napközis” ételként szokás emlegetni.

Grízes tészta volt ebédre – mondta szinte hetente egyszer öcsém, amint hazatért az iskolából. Unta is nagyon: haspártiként, húsevő mindig éhes kamaszként ezt büntetésnek élte meg. A vízzel felhígított vegyes gyümölcsíz ( amit sztálinszalonna vagy ládalekvár névvel is illetek) sem szolgált a tészta javára! Múltak az évek, s egyszer, egy takaros vendéglőben ott sorakozott az étlapon a darás metélt. Valami ellenállhatatlan borzongás vitt rá minket, újra megélni a fojtogató, nyögvenyelős régi rémképeket: s láss csodát! A grízes tészta csodás fogásként éledt fel, s azóta nálunk is felkerült az étlapra, mindig másféle gyümölcsöntettel.

Hozzávalók:
40 dkg metélt tészta,
5 dkg vaj,
10 dkg búzadara,
só,
a tálaláshoz: porcukor,
40 dkg vegyes erdei gyümölcs ( lehet fagyasztott is),
3 evőkanál méz

A búzadarát  a felolvasztott vajba szórjukés lassú tűzön, szüntelenül kevergetve  halványbarnára pirítjuk. Felengedjük másfél dl, forrásban lévő vízzel, majd, ha újból felforrt,  lefedjük és dagadni hagyjuk. A metélt tésztát bő, sós vízben kifőzzük. A leöblített, lecsöpögtetett kifőtt tésztát a darával elkeverjük, és egy csöppet összepirítjuk. Porcukorral és erdei gyümölcsöntettel tálaljuk. Ez utóbbihoz az gyümölcs felét a mézzel összeturmixoljuk, a többi gyümölcsöt beledobáljuk, s külön tálkában tesszük mellé. Természetesen bármilyen, nem túl édes lekvár is remek a darás metélt mellé.

A darás metélt sósan köret is lehet szaftos hús, vagy erőteljesen fűszerezett ragu mellé!

Szőlőszagú szeptembert emleget a költő, s valóban, az ősz ezer zamatának meghatározója a szőlő édes, mindenen áthatoló illata. Csemegeszőlő-fürtök csüngenek a lugason, a szőlőskertekben gömbölyödnek-cukrosodnak a szemek. Szőlőt enni ilyenkor nemcsak jó dolog, egyenesen kötelező! S ha olykor jut belőle a konyhára is, csak javunkra válik!

Szőlős rakott metélt

 
Hozzávalók:

25 dkg cakkos szélű metélt tészta

só

2 tojás

5 dkg porcukor

1 csomag vaníliás porcukor

5 dkg vaj

2 dl tejföl

reszelt citromhéj

20 dkg csemegeszőlő

a formához: vaj és zsemlemorzsa

a tálaláshoz: vaníliás porcukor

A tojássárgákat a porcukorral mag a vaníliás cukorral habosra keverjük.

Hozzáadjuk a puha vajat, a tejfölt, reszelt citromhéjjal ízesítjük.

A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, majd lecsöpögtetjük és a tejfölös mártással elkeverjük.

Óvatosan beleforgatjuk a szőlőszemeket, a habbá vert tojásfehérjét, majd az egészet kivajazott, morzsával meghintett tűzálló tálba simítjuk.

Előmelegített sütőben 180 fokon 20-25 perc alatt megsütjük.

Melegen tálaljuk, a tányérján ki-ki vaníliás porcukorral meghintheti.

Tipp: Ha a szőlőben nagyobb magok rejtőznek, a szemeket előbb vágjuk félbe, a magokat távolítsuk el belőle!