Folklóráradat Gyöngyösön | Pannonmagazin
Események

Folklóráradat Gyöngyösön

Szalonnától a Tenkes kapitányáig, zavarba ejtően színes programokkal várja az érdeklődőket Gyöngyösön a XVIII. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018. augusztus 6 és 12 között.

Tánc, zene és hagyományőrzés az egzotikum jegyében kerül megrendezésre Gyöngyösön a Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál, ahol nyolc ország: Egyiptom, Indonézia, Kanada, Mexikó, Peru, Törökország és Lengyelország mellett a házigazda Vidróczki Néptáncegyüttes és a szintén gyöngyösi Borostyán Néptáncegyüttes táncosai mutatkoznak be a nyitó és záró felvonuláson, valamint esténként a szabadtéri színpadon.

Augusztus 11-én, pénteken országosan is egyedülálló Folk jam várta a népzenekedvelőket. A fesztivál és talán az hazai néptánctalálkozók életében először „örömzenéltek” a Gyöngyön fellépő zenekarok, spontán, gyakorlás és próba nélkül, nem csak saját, hanem a közönség örömére is.

A fesztivál idén családi programokkal egészül ki, a Barátok terén minden nap szórakoztató gyerekműsorokat, a belvárosban pedig minden délután tértáncokat rendeznek, de lesz táncház, kirakodóvásár, a fesztiválozók felfrissüléséről pedig a Fesztiválterasz gondoskodik.

A tánctalálkozó állandó programja immár 11 éve a Mátrai Dudás Találkozó. Az ország és a világ legjobb dudásai augusztus 12-én, szombaton szólaltatták meg a fúvós hangszereket.

A fesztiválról bővebb információ a www.gyongyfesztival.hu oldalon és a rendezvény Facebook oldalán található.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB