Amikor gyermek születik, szülő is születik. A gyermekeink fontos kulcsot jelenthetnek számunkra: általuk olyan tapasztalatokat szerezhetünk, amelyek segíthetnek az önmegismerés és a lelki fejlődésünk útján.

Azok a problémák, amelyekkel a kisgyermekes szülők szembetalálkoznak, nem ritkán a párkapcsolat létét is veszélyeztetik, ha a szülők – kellő önismeret hiányában – a váratlanul felmerülő helyzetekkel nem képesek jól megbirkózni.

Nehézséget jelenthet a cseperedő gyermekekkel való élet, hiszen azzal szembesülhetünk, hogy egyre kevesebb idő jut önmagunkra, a barátainkra és egyébként is, egyre nehezebb az öntudatára ébredő másfél-két éves gyermekkel. A problémakör az óvodában, iskolában felszedett rossz szokásokkal csak bővül.

Sokat tanulhatunk gyermekeinktől

Fontos szem előtt tartanunk, hogy csak az zavar minket másokban, ami bennünk is megvan.

A gyermekek ego nélkül érkeznek hozzánk. Személyiségük csíráját tőlünk kapják, a hozzátevődött szokásokat elsősorban az otthoni példák nyomán alakítják ki. Tehát, ha a kicsinek valamely idegesítő szokását nehéz elviselnünk, elgondolkodhatunk, vajon mások hogyan látnak bennünket?

Alapos önmegfigyeléssel rábukkanhatunk azokra az első, szüleinktől hozott, életünket máig meghatározó, s főleg az első életéveinkből származó bevésődésekre is, amelyek a mi személyiségünket alakították is. Ha eléggé őszinték vagyunk magunkkal, rájöhetünk, hogy bizonyos korlátozó hiedelmeink, blokkjaink kialakulása is ezekre az évekre vezethető vissza.

A család: szárnyakat ad, vagy ketrecet?

Gyermekként bizonyára sok tiltással szembesültünk, amikor a szüleink a veszélytől óvtak bennünket, vagy a társadalmi elvárásoknak kellett megfelelnünk általuk. Gondoljunk erre, amikor a gyermekünket eltiltjuk bizonyos dolgoktól.

Bizonyos korlátokra szükség van, de nem mindegy, hogyan és milyen szavakkal tesszük ezt, hiszen egyes megfogalmazásokkal – mintegy önbeteljesítő jóslatként – éppen bevonzhatjuk a bajt. Még nagyobb hiba, ha ilyenkor „ugye, megmondtam” nyugtázza vagy veszekedés követi az esetet. Ezzel ugyanis még érzelmileg is ráerősítünk a nemkívánatos viselkedésre, bevéssük azt a tudatalattiba. Ha még néhányszor megismétlődik az eset (például kiömlik valami), a gyermek saját magát is elkönyveli ügyetlennek, esetlennek és ez esetleg felnőttkoráig kihat. Emlékezzünk vissza: nem éppen hasonló történt-e velünk is?

A gyermek nem a tulajdonunk, ő választott bennünket, ajándék az életünkben. Óvni, védeni kell a még kialakulóban lévő személyiségét és örömmel fogadni, hogy az ő viselkedése által érthetjük meg igazán magunkat és azt, hogy fejlődésünkből mennyit tudunk átadni másoknak.

Képek forrása: http://www.wisie.com/  http://blog.homedepot.com http://www.diapers.com