Halott vagy: jön a harmadik és egyben utolsó évad | Pannonmagazin
Film-TV

Halott vagy: jön a harmadik és egyben utolsó évad

A Netflix berendelte a harmadik évadot a Halott vagy című sorozatából, amely egyben az utolsó is lesz. A Halott vagy 2019-ben debütált az egyik legnagyobb streaming szolgáltatón Christina Applegate és Linda Cardellini főszereplésével, a széria afféle vígjáték és dráma keveréke, központi témája pedig a gyásznak és a lelkiismeret furdalásnak a feldolgozása. Az idei második évad rengeteg kérdést hagyott nyitva, melyek nagy része most megválaszolásra kerülhet a harmadikban.

A Deadline értesülései szerint a sorozat készítője, Liz Feldman új projektek készítésére írt alá szerződést a Netflixel, amely nem olyan meglepő, hiszen a streaming szolgáltató szinte évről-évre próbál újítani és új húzóneveket találni, mint amilyen a Narancs az új fekete és a Kártyavár is volt korábban.

A Halott vagy mind a kritikusok, mind a közönség között elég nagy sikert aratott, a főszereplőt játszó Christina Applegate egy Emmy-díj jelölést gyűjtött be az alakításáért, a sorozatot pedig csaknem 30 millió háztartásban tekintették meg az első hónapban.

Forrás: screenrant.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB