Színes

Harminc kilót fogyott Cseke Katinka

Bomba formában van a Jóban Rosszban sztárja

Kamasz lánya születése óta állandó küzdelmet folytat a kilókkal Cseke Katinka. A Jóban Rosszban sztárja nemrég azonban olyan módszert talált, amellyel pár hónap alatt harminc kilótól sikerült megszabadulnia. A színésznő a csodás változást Singh Vikinek köszönheti, aki saját titkát osztotta meg Katinkával.

Cseke Katinka hosszú évek óta küzd a kilókkal, rengeteg mindent kipróbált már, de semmi nem hozta meg számára a várt eredményt. Pár hónapja egy forgatáson találkozott Singh Vikivel, aki egy indiai módszert javasolt neki, amellyel az énekesnő több mint 12 kilót fogyott pár hónap alatt. Katinka először szkeptikus volt, de három hét után elkezdte érezni a hatást.

„Az első hétben nem történt semmi, akkor azt gondoltam, ez is csak egy felesleges próbálkozás, de Viki megnyugtatott, várjak még, kell egy kis idő, míg hat a szer. Persze türelmetlen voltam, de nem adtam fel, és utólag kiderült, hogy nagyon jól tettem, ugyanis elkezdtek rólam leolvadni a kilók. Aztán következett egy nehezebb időszak az életemben, de akkor is meg tudtam tartani a súlyomat, pedig a stresszes időszakokban korábban falási rohamok törtek rám”

– magyarázta Katinka.

„Ebben a gyógynövény receptúrában csak természetes hatóanyagok vannak, ezért is mertem kipróbálni. Megelőzi a zsírok lerakódását és a szénhidrátok felszívódást. Elmúlt az állandó éhségem, önmegtartóztatás nélkül csökkent az étvágyam. Pár hónapja még 100 kiló felett voltam, ma már azonban M-es méretet hordok, és 79 kilót mutat a mérleg. Mindenki, akivel találkozom, a módszerről faggat, sokan már azt hiszik, hogy 70 kiló vagyok. A végcél, hogy elérjem a 68-69 kilót. Még sosem voltam ennyire biztos benne, hogy sikerül”

– tette hozzá a színésznő, aki reményei szerint tél végére eléri álomsúlyát.

Dobos Judit

Megosztás:
Weboldal weboldal készítés készítés