Hogyan segítsük a finommotorikus mozgás fejlődését? | Pannonmagazin
ogyan_segítsük_a_finommotorikus_mozgas_fejlodeset
Család

Hogyan segítsük a finommotorikus mozgás fejlődését?

Főként az elektronikus eszközök megjelenésével eléggé átalakult a gyerekek fejlődése. A gyerekek már nem gyurmázással, kinti játékkal töltik az időt, hanem ezeket az eszközöket nézik, esetleg játszanak rajtuk, ezáltal a finommotorikus mozgásuk sem úgy fejlődik, ahogy kellene.

Most megnézzük, hogy milyen jelekből láthatjuk, ha fejlesztésre szorul gyermekünk, illetve milyen módszerekkel tudjuk fejleszteni ezt a képességüket. Ebben pedig a Játékliget lesz segítségünkre.

Miből látjuk, hogy gyenge a kézizomzatuk?

A gyerekek nagyon sok időt töltenek a televízió előtt, így a kezüket ritkábban használják. Manapság a játszótérre is kevesebbet járnak, az ottani lehetőségeket se tudják kihasználni, de kreatív tevékenységet is egyre kevesebbet folytatnak.

Legkönnyebben a mindennapi tevékenységek során vehetjük észre, ha probléma van, sajnos már azokon is látszik. Ilyen lehet, amikor a gyerek korához képest nehezen tekeri el a csapot, vagy az üdítős üveg kupakját, kulacsot. Ide sorolható az is, amikor nehezen nyomja le a folyékony szappan adagolóját. Ugyanilyen, ha evés közben sokszor kiejti az evőeszközt vagy a kézzel ehető falatkákat.

Szintén ide sorolhatjuk, hogy ha öltözés közben gondot okoznak a gombok vagy a cipzár, esetleg a övek becsatolása is. A zokni felvételéhez komoly kézerőre van szükség, ilyenkor az is nehezen megy. Rajzolás közben a kezek hamar elfáradnak, a gyerekek sűrűn váltogatják a kezüket, illetve furcsán fogják a ceruzát. Ugyanígy rajzolásnál a rajzok életlenek, mert nincs elég erő a gyerekek kezében, hogy lenyomják a ceruzát. Az olló nyitása és csukása is gondot okozhat a kicsiknek.

Így segíthetjük a finommotorikus mozgás fejlődését

Amikor észrevettük, hogy a gyerekek kézizmai gyengék, finommotorikára hatással lévő gyakorlatokkal, játékokkal segíthetjük a fejlődést. Szerencsére ezek olyan tevékenységek, amivel játék közben fejlődnek az izmok, a gyerekek észre sem veszik, hogy épp fejlesztjük őket.

Mindennapi tevékenységek közben is erősíthetjük a kézizmokat. Ilyen lehet, ha sütésnél segítenek tésztát gyúrni vagy gombócot formázni. Teregetésnél is segíthetnek, a csipeszek felrakása nagyban hozzájárul a finommotorikus mozgás javulásához.

Kerti játékoknál, például a fára mászásnál vagy mászókába kapaszkodásnál is erősödnek a kezek. Az ujjakat erősíti a homokozás, ahogy gyúrják a homokot és építgetnek.

A Játékligetnél kapható fejlesztőjátékok széles kínálatban kaphatók, érdemes körülnézni a cég oldalán. Sokat segítenek a gyurmák, a különböző gyöngyfűző készletek. Az építőkockák és kirakók is hasznunkra lehetnek. Az összes színező, zsírkréták, ceruzák is jók lehetnek a célra.

A gyerekek fejlődése az elmúlt időszakban nagyban megváltozott, többnyire hátrányosan. Ha észrevesszük, hogy a gyerekek kézizmai gyengék, akkor többféle módszerrel segíthetjük azok fejlődését.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB