Hogyan tegyünk harmonikussá a környezetünket? – A Feng Shui szellemében | Pannonmagazin
ÉletmódTrend & Dizájn

Hogyan tegyünk harmonikussá a környezetünket? – A Feng Shui szellemében

Minden újrakezdéskor előtérbe kerül a környezetünk, az otthonunk harmóniája. A régiek nagyon jól tudták, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venniük a lakótér berendezésénél és milyen tárgyakkal érdemes körülvenniük magukat. Különös tökélyre fejlesztették tudományukat a keleti emberek. Ma is tanulhatunk tőlük.

A Feng-Shui az elrendezés kínai művészete, eredete 3 ezer évre vezethető vissza. A szó jelentése: szél és víz. A keleti emberek filozófiájának középpontjában az a hit állt, hogy ha valaki megváltoztatja, harmonikussá, kiegyensúlyozottá, szebbé teszi környezetét, az élete is jobbá válik. Ezen gondolatok mentén indítjuk útjára Feng Shui sorozatunkat.

Alapvetések a Feng-Shui rendszerében

A Fen-Shui alapja a „csí”, az életenergia. Nem mindegy ebből a szempontból, hogy hol vannak a nyílászárók a falakon: bejárattal szemben például semmiképpen nem jó, ha ablakot helyeznénk el. (Nem is jellemző ez a lakások többségében, ugye? Hiszen nem is jó érzés, ha belépve mindjárt kilátunk az ablakon, valahogy zavaró érzést okoz a legtöbbünk számára.) De ugyanezen okból például a mellékhelyiséget sem szabad a bejárattal szemben elhelyezni.

fabulous-flat-feng-shui

Hasznos tippek a harmonikus élettér kialakításához:

  • Óvakodjuk az éles kiszögellésektől! Próbáljuk meg ezeket megszüntetni vagy kendőkkel, virágokkal semlegesíteni.

  • Gondoljuk végig: hol töltjük a legszívesebben az időt a lakásunkban? Nézzünk ott körül egy kicsit más szemmel, különös tekintettel a színekre – és persze a formákra is.

  • Az előszoba környéke rendkívül fontos: legyen rendezett, barátságos, hívogató. (Ha cipőkkel, zsúfolt ruhafogasokkal torlaszoljuk el, azzal megakadályozzuk az energia szabad áramlását.

  • Rendkívül fontos, hogy tartsunk rendet a többi helyiségben is.

  • Nézzük meg: van-e elegendő fény mindenhol? Ha szükséges, gondoskodjunk róla.

  • Hallgassunk az érzékszerveinkre: töltsünk el pár pillanatot néma csöndben a különböző helyiségekben és figyeljünk a légáramlatokra, hideg- és meleg érzeteinkre. Ne mindegy ugyanis, hogy hol ülünk, hol alszunk, hol dolgozunk. Olykor egy kis bútortologatás is segíthet, vagy éppen drapériák, függönyök, párnák, falvédők jelenthetik a megoldást.

Ha a fentiek alapján rendezzük át a lakásunkat, az eredmény az, hogy hamarosan kipihentebbek, elégedettebbek leszünk, s ennek köszönhetően még társas kapcsolataink és az anyagiak terén is pozitív változásokat tapasztalhatunk életünkben.

 

Témához kapcsolódó cikkeink:
Kiegyenlített nyugalom: a Mérleg lakása a harmónia szigetévé válhat

Kárpitozott ágyak, természetes anyagok – fókuszban az új őszi trend

Mutasd a lakását, megmondom mi a csillagjegye!

A Bak jól elrendezett világa

Mitől lesz harmonikus a párkapcsolatunk?

 

Képek forrásai:

http://www.vinafengshui.comhttp://www.topdreamer.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB