Júniusban lehull a lepel: kiderül, milyen játékok készülnek PS5-re! | Pannonmagazin
-KiemeltSzínes

Júniusban lehull a lepel: kiderül, milyen játékok készülnek PS5-re!

 A Sony június 3-án jelentheti be az első olyan játékokat, amelyek már elérhetőek lesznek a PlayStation ötödik generációs változatára – írja a hvg.

A játékosok hosszú évek óta várnak már arra, hogy a Sony végre kiadja a PlayStation 5-öt. Erre még jó darabig várniuk kell, ugyanis a tervek szerint 2020 végén kerül csak a boltokba a konzol.

A rajongókat az a kérdés izgatja legjobban, hogy vajon milyen játékok jönnek majd ki a PS5-höz. Ha minden igaz, erre nem kell már sokat várniuk: a Bloomberg információi szerint a Sony arra készül, hogy június 3-án mutatja be az új konzolra készült első játékokat.

Ez a bejelentés azért is lesz izgalmas a gamerek számára, mert bár az utóbbi hónapokban több játék kapcsán is kiderült, hogy lesz belőle újabb verzió, azt nem tudni, melyikeket adják majd ki a PlayStation 5-re.

Ezen a téren az egyetlen kapaszkodót az Unreal Engine ötödik generációs változatának bemutatója jelenti, ahol már megnézhettük, milyen lesz a jövőbeni játékok látványvilága.

Címlapi kép: Pexels

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB