Káosz | Pannonmagazin

Ifj. Lomnici hülyeséget beszél. Soros – mint azt ezerszer bizonyította, jó üzletember. soha nem adna olyan célra pénzt, amit ingyen is megkaphat. Sőt! Politikai ellenlábasai fizetik ki.Érthető legyek: mi szüksége lenne arra, hogy pénzt áldozzon, hogy kis hazánkban a káosz látszata legyen.A káoszt itt naponta szítja a kormány. Kezdjem sorolni? Lesz-e pénz metró felújításra? Buszokat vásároljon, vagy béreljen a BKV?Az uniós pénzekért felelős miniszter odaad 3 milliárdot az uniós pénzből annak a cégnek, amelynek ő is tulajdonosa, majd közli, hogy ő egyébként kilépne az Unióból. A miniszterelnök nem utasítja rendre, hanem megkerüli a kérdést. Viszont kijelenti, hogy a visegrádi négyek egyetértenek abban, hogy a BREXIT sikere abban keresendő, hogy az angoloknak elegük van a migránsokból. Ezután a négyek közül ketten – a szlovák és a cseh államfő – nyilvánosan belátják, hogy az angoloknak a kelet-európai bevándorlókból van elegük.Megérkezik az európai felmérések eredménye, amely szerint a magyar oktatáspolitika becsődölt az elmúlt 6 évben. Erre a kormány az összes iskolát államosítja. Viszont kötelezi az önkormányzatokat, hogy járuljanak hozzá a fenntartáshoz.A kormány közli, hogy 4 milliárddal emelik az egészségügyben dolgozók bérét. Másnapra kiderül, hogy a négy csak kettő, s az sem úgy, ahogyan mondták.Csepreghy államtitkár a kormány nevében elhatárolódik Szakály Sándor, úgynevezett történész kijelentésétől, miszerint nem tartja jogfosztónak az 1920-ban elfogadott numerus clausust. De tovább pénzeli…A kormány lenyúlja a magukról gondoskodni kívánók 3.000 milliárdos nyugdíjalapját, majd közli, hogy jobb ha mindenki már ma elkezd időskoráról gondoskodni, mert a nyugdíjrendszer össze fog dőlni.Sorolhatnám tovább, de remélem ennyi is elég, hogy ifj. Lomnici belássa felesleges pénzkidobás a “káosz látszatára költeni”, ott ahol a kormány gondoskodik a folyamatos káoszról.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB