Két X az Európai Unióban maradásért | Pannonmagazin
Színes

Két X az Európai Unióban maradásért

Ahogy legutóbbi bejegyzésemben is írtam, ez a referendum a népszavazás intézményének megcsúfolása, hiszen olyan kérdést tettek fel, amely semmilyen jogi következménnyel nem jár. Ráadásul közben kiderült, egyáltalán nem lesz kötelező menekültkvóta az Európai Unióban, a menekültek elosztása kizárólag önkéntes alapon történik majd. Az eredmény pedig, bár jogilag valóban nem számít, az ország jövőjére nézve súlyos politikai következményekkel járhat. Ez a népszavazás ugyanis eszköz Orbán kezében arra, hogy éket verjen a magyar emberek és az Európai Unió közé, akár azért is, hogy megágyazzon egy esetleges kilépésnek. Ezzel egyébként nagy örömet szerezne Vlagyimir Putyinnak is, akivel közös üzleteik sokkal fontosabbak Orbán számára, mint Magyarország gazdasági érdekei. Ő mindenképpen jól járna, ugyanis az EU-ban egyre kevésbé nézik jó szemmel a korrupt rendszerét, a strómanjai pofátlan gazdagodását, még a “saját lábon álló” vejének cége ellen is nyomozást indítottak.Erről szól valójában ez a népszavazás, nem a menekültekről, ezért a szavazólapon szereplő kérdésre nem is lehet jó választ adni. Az ellenzéki pártok közül, talán éppen emiatt, többen bojkottra szólították fel a szavazókat. Én azonban úgy gondolom, ez egyáltalán nem célravezető. A népszavazás az az eszköz, amellyel az emberek közvetlenül érvényesíthetik akaratukat, a referendum megszervezése pedig komoly anyagi erőforrásokat is igényel. Ne pazaroljuk el ezt a lehetőséget, és az adóforintokat használjuk inkább arra, hogy üzenjük meg a kormánynak, Orbánnak és Habonynak, mit gondolunk. Ők cinikusan kiforgatják a népszavazás intézményét, erre pedig azzal vághatunk vissza a legjobban, ha csak azért is úgy használjuk, ahogyan egy demokráciában szokás, és elmondjuk a véleményünket!Én október 2-án részt fogok venni a kvótareferendumon, és a szavazólapon ikszet fogok húzni mindkét válasz mellé. Az így leadott voksom érvénytelennek számít, ezért nem járul hozzá a szavazás érvényességéhez sem. A számlálóbiztosok ezeket a voksokat is megszámolják és jegyzőkönyvezik majd, ezért a tiltakozásomnak így ellenőrizhető, látható nyoma marad. Arra biztatok mindenkit, hogy tegyen ugyanígy, vegyen részt a kvótanépszavazáson, és húzzon be egy-egy ikszet mindkét válasz mellé, esetleg rajzoljon még valamit. Jelezzük így, hogy elegünk van az Orbán-Habony rezsim korrupt ügyeiből, és hogy azt akarjuk, Magyarország maradjon az Európai Unió tagja. Ezt jelenti majd október 2-án a két X.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB