Kifogták a jó időt is - Szombaton napsütés és több mázsa hal is "horogra akadt" Tatán | Pannonmagazin
Események

Tata – Öreg-tavi Nagy Halászat

Kifogták a jó időt is – Szombaton napsütés és több mázsa hal is “horogra akadt” Tatán

Dr. Bitay Márton, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára nyitotta meg Tatán, az Öreg-tavi Nagy Halászatot az idén. Egyebek mellett szólt arról is, hogy a hal áfáját a kormány 27 százalékról 5-re csökkentette a hazai halfogyasztás népszerűsítése miatt.

A Kastélytérre igyekvő halászok szombat reggel megközelítőleg hatvankét mázsányi pikkelyest húztak partra, annak a hálónak köszönhetően, amelyet már korábban kivetettek a háromnapos fesztiválra érkezők kedvéért.

Az uszonyosok döntő többsége ponty volt, de néhány süllő és amur is “horogra akadt”. Úgy tudjuk – a szervezők bosszúságára – mintegy hat méteren kiszakadt a háló és ez okozta a megszokottnál kevesebb halmennyiséget.

A parton azonban rotyogott a halászlé és sült a hal. Többen is meggondolták, hogy kiadjanak-e 9500 forintot a süllő kilójáért, vagy 8000 forintot a pisztrángért. Így inkább a jól bevált pontynál vagy harcsánál maradtak.

Ennek ellenére – a megszokotthoz képest – jóval kevesebben érkeztek a hétvégén a barokk kisvárosba, aminek több oka is lehet. Egyrészt a szeszélyes időjárás adhatott okot rá, a hosszú hétvége is “mentség” lehetett a családok számára illetve gazdasági okok – belépőjegy – is vezethettek odáig, hogy panaszkodjon árus és halfőző mester egyaránt.

Aki Tatát választotta, jól érezte magát. Erről néptáncosok és zenekarok gondoskodtak. Valamint, különféle pincészetek is kínálták “portékáikat”, hiszen a hal úszni kívánt.

Az interaktív bemutatók keretében kicsik és nagyok is megismerkedhettek a halfogás történetével és tudományával, a hatalmas utazó akvárium a vízi világba engedett betekintést, a tradicionális halászati eszközök bemutatója pedig a régmúlt halászszokásait elevenítette fel.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB