Film-TVProgramajánlóSzabadidő

Konyhafőnök: Deborának lángolt a pultja, hajszál a kajában

Avatar

Már a válogatón sem értette az ember miért jut tovább Gulyás Debóra, de azok után, hogy csütörtök este felgyújtotta A Konyhafőnök egyik pultját senki nem csodálkozott, hogy a műsor végén ő volt az egyik kieső.

 

 

A második adásban ismertük meg Gulyás Debórát, aki ugyan nagyon ad a külsejére és a miniszoknyát sem véletlenül húzott a válogatóra, de nem ezzel akart bekerülni a Konyhafőnök legújabb évadába.

“Szerintem fontos a külső, az első benyomás, rajtam is meg van csináltatva egy-két dolog, a mellem és a szám. (…) Nagyon szeretnék bekerülni a versenybe, mert szeretnék bizonyítani magamnak és mindenkinek, aki azt hiszi, hogy üresfejű vagyok és még fakanalat sem fogtam” – mondta a bemutatkozó részben.

Az első feladatban tésztaételt kellett villantaniuk a versenyzőknek, a tojás rendelkezésre állt, a Piactéren a versenyzők azonban nem találhattak húst: egy kifejezetten vegetáriánus tésztaétel elkészítése volt a feladvány. A második feladatban a versenyzők félbe vágott, kibelezett disznókkal néztek szembe.

Gulyás Debóra, nagy igyekezetében azonban A Konyhafőnök eddigi legnagyobb lángjával égette a serpenyőt! Fördős Zé nem akarta elhinni, amit lát. Meg is jegyezte, hogy a lánynak ezek után nincs keresni valója a műsorban. Szerencsére a Konyhafőnök forgatásán az első percétől az utolsóig van tűzoltó és orvosi ügyelet.

A kóstolásnál Rácz Jenő séf azt mondta Debórának: “Az a baj a raguddal, hogy összehúzza az ember összes lyukát!”
Azzal, hogy Ákos séf pedig hajszálat talált a tányérban végképp eldőlt a ,,Tűzvarázsló” sorsa.

Szó se róla Debi méltóságteljesen vette le a kötényét, és amikor levette láthattuk, hogy ezúttal is csini fekete ruhát visel, és a dekoltázs is rendben van.

PannonMaGazin

Nyitókép: RTL Klub

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB