Koronavírus - Hétfőn sem nyitott ki Louvre | Pannonmagazin
Színes

Koronavírus – Hétfőn sem nyitott ki a párizsi Louvre

Hétfőn – egymás után a második napon – sem nyitott ki a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak előző nap úgy döntöttek, hogy élnek azon törvény adta jogukkal, miszerint megtagadhatják a munkát, ha a munkavégzés “súlyos és közvetlen veszélyt jelent az életükre vagy az egészségükre”.

Miközben az egészségügyi hatóságok nem tartják indokoltnak a döntést, Emmanuel Macron francia államfő a járvány terjedésére hivatkozva lemondta több vidéki programját, s kizárólag a járvány okozta válságkezeléssel foglalkozik.

Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint hétfő délután háromra emelkedett a betegségben Franciaországban elhunytak száma: az újabb áldozat egy nyolcvanéves ember, aki ugyanazon az észak-franciaországi településen, Crépy-en-Valois-ban élt, ahol múlt héten hunyt el az első francia beteg.

A Louvre alkalmazottai vasárnapi rendkívüli üzemi tanács ülésükön egyhangúlag megszavazták, hogy érvényesítik a munka fel nem vételére vonatkozó jogukat – közölte Christian Galani, a múzeum szakszervezeti képviselője.

A múzeum már vasárnap sem nyitott ki, jóllehet az alkalmazottak nem jelentették be előre a zárva tartást.

Maxence Langlois-Berthelot igazgató hétfőn egy közleményt olvasott fel az újságíróknak, amelyben a Louvre jelezte, hogy folyamatosan követi az új koronavírussal kapcsolatos fejleményeket, és minden szükséges intézkedést meghoz az alkalmazottak és a látogatók biztonsága érdekében.

A francia egészségi hatóságok és a kulturális tárca is arra emlékeztetett, hogy a Louvre zárva tartása nem szükséges.

“A Louvre minden hozzánk eljuttatott előírást betart” – jelezte az igazgató.

A dolgozók azért aggódnak a járvány miatt, mert az egész világból nagy számban érkeznek látogatók a Louvre-ba. A múzeumot tavaly felkereső 9,6 millió személy háromnegyede külföldről érkezett, jóllehet eddig még senki sem fertőződött meg a 2300 alkalmazott közül, akik azt követelik, hogy a látogatókat vessék alá egészségügyi szűrésnek a dolgozók védelme céljából, ha pedig előfordulnak fertőzések, a múzeumot zárják be.

Közben a francia elnöki hivatal bejelentette, hogy az új típusú koronavírus terjedése miatt Emmanuel Macron államfő módosította az eheti programját és lemondott két vidéki látogatást, kedden este pedig a franciaországi zsidó szervezetek tanácsa, a CRIF éves gálavacsoráján vett volna részt a köztársasági elnök, de az eseményt későbbi időre halasztották.

“A koronavírus okozta válságra tekintettel a köztársasági elnök úgy döntött, hogy változtat eheti programján annak érdekében, hogy a válságkezelésre tudjon teljesen koncentrálni” – tudatta az elnöki hivatal. A közlemény szerint az államfő a hét folyamán a járvány sújtotta területek lakóival, kórházi dolgozókkal és az egészségügyi hatóságokkal fog találkozni.

Emmanuel Macron csütörtökön abban a kórházban tett látogatást, ahol előző nap meghalt az új típusú koronavírus első francia áldozata. Azóta szombaton Franciaországban a járványt okozó COVID-19 koronavírus miatt lemondtak minden olyan zárt térben tartandó rendezvényt, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt, így elmaradt a vasárnapra tervezett, párizsi félmaraton, amelyre mintegy 40 ezer embert vártak, és egy nappal korábban, már szombaton bezárta kapuit a párizsi mezőgazdasági vásár. Hétfőn azt is bejelentették be, hogy elmarad idén a párizsi nemzetközi könyvvásár, a Salon du Livre, amelyet március 20. és 23. között rendeztek volna meg, a dél-franciaországi Cannes-ban jövő hétre tervezett ingatlanbefektetési vásárt, a MIPIM-et pedig júniusra halasztják.

Franciaországban a hétfő délutáni hivatalos adatok szerint 178-an betegedtek meg az új típusú koronavírustól, közülük 116-an vannak kórházban, kilenc fertőzött állapota súlyos, hárman életüket vesztették a betegségben.

MTI

A nyitókép illusztráció.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB