Véget ért a XVII. Savaria Történelmi Karnevál | Pannonmagazin
Turizmus

Véget ért a XVII. Savaria Történelmi Karnevál

Az augusztus 25. és 28. között megrendezett XVII. Savaria Történelmi Karneválon  23 helyszínen közel 250 program, több mint 500 fellépő várta az érdeklődőket. A szervezők a tavalyi 170 ezres látogatószámnál is nagyobb tömegre számítottak. Ezt vélhetően sikerült is felülmúlni, hiszen rengeteg karneválozó látogatott el ezen a hétvégén Szombathelyre. 

A rendezvény központi alakja a város leghíresebb szülötte, Szent Márton volt, akire változatos programokkal emlékeznek: számos helyszínen, minden korosztály számára befogadhatóan mutatják be élettörténetét – és korának viseletét, szokásait, zenei világát is.

szent márton köpenye - savaria

Szent Márton köpenye – jelenetek egy utcai spektákulumból – óriásbábos játék
Fotó: Mészáros Zsolt/Savaria Turizmus Nonprofit Kft. (forrás: http://www.savariakarneval.hu)

A kicsikre és nagyokra is gondoltak a szervezők: A melegre való tekintettel ivókutak és párakapuk is működtek – többek közt a Borok utcájában, a Sörtéren és a gyerekhelyszínként működő Gayer-parkban. Az egyszerre hajót és hintát formázó hatalmas hajóhinta környékén mindig sorban álltak a gyerekek.

Fesztiválozás négy napon át: a múlt és a jelen szellemiségében

A karneválnyitó ceremóniát csütörtök este tartották az egykori Savaria főterén. Már ekkor várakozáson felüli tömeg érkezett a városba.  A XV. Apollinaris Legió bevonulása után a város római köntösbe bújt elöljáróinak jelenlétében lobbant fel az idén a Karnevál lángja.

tn4-karnevalnyito201621

A város római köntösbe bújt elöljáróinak jelenlétében lobbant fel az idén a Karnevál lángja.
Fotó: Czika László. (Forrás: http://static.regon.hu)

A Forum Színpad előtti téren a Márton korát megidéző Savaria Lanciarii késő-római öltözetet viselő katonái is felsorakoztak. Az esti órákban a profi vizuális elemekkel és kiváló zenével operáló Anna and the Barbies punk-rock őrülete kergette extázisba az szép számú Fő téri közönséget.

Hagyományőrzés több évszázad felelevenítésével

Az Öreg Város Vásárában kézművesek, a Történelmi Témaparkban hagyományőrző katonai csoportok tartanak harci bemutatókat. Itt arról is képet kaphattunk, hogyan éltek a római gladiátorok. A Legio Leonum késő-római hagyományőrzőivel ókori ebédet főzhettünk szabad tűzön.

A Történelmi Témaparkban a honfoglaláskori magyarok életmódjába is betekintést nyerhettünk. Kassai Lajos és lovasíjász csapata is jelen volt, mint minden évben, és késztették bámulatra a nézőket. 

Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen

Résztvevők a Savaria Történelmi Karnevál jelmezes felvonulásán Szombathelyen, 2016. augusztus 26-án. MTI Fotó: Nyikos Péter

 

„Igazi” buhurt küzdelmet is láthattunk, ahol a középkori lovagi páncélba öltözött harcosok között, valódi küzdelem is zajott és valódi vér is folyt.

A karnevál legfőbb látványossága: a felvonulás

A péntek és szombat esti fáklyás felvonulásban különböző történelmi korokat idéző jelmezesekkel, katonai hagyományőrző csoportok, zászlófogatók vettek részt, de a gólyalábasok nem hiányozhattak az idén sem. Díszvendégként Esterházy Antal és felesége is részt vettek az eseményen egy gyönyörű korabeli hintóban.

gólyalábasok

Utcai gólyalábasok a Savaria Történelmi Karneválon: Tűzön, vízen, földön égen – a Langaléta gólyalábasok előadása
(Forrás: http://szombathelypont.hu)

Torta- és borverseny is kapcsolódott az eseményhez

A Torta- és borverseny díjait a megnyitó előtt adták át. A tortaversenyt szakmailag irányító Mészáros Gábor elmondta: örül annak, hogy nem csak bejáratott cukrászatok, hanem amatőr versenyzők is neveztek a süteményeikkel. A „Savaria kincse” nevű költemény n nyerte el a „Karnevál tortája” megtisztelő címet.

 

 

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB