Magyarok is indultak és díjazták őket | Pannonmagazin
IT - Tech

Magyarok is indultak és díjazták őket

Bármilyen kicsi nemzet a miénk, bármennyire megtépázott a sors, bárhol járunk és bármit csinálunk, nyomot hagyunk a világban.

Naná, hogy a COVID-19 Global Hackathon versenyen is indultak magyarok. A megmérettetés a koronavírus-kutatás eszközfejlesztésére irányuló IT verseny volt, amelyre az 1561 csapatból 18 ezer versenyző érkezett a Föld 175 országából.

A világ és benne országunk is küzd a koronavírus ellen. A verseny célja pedig éppen az volt, hogy a tehetséges résztvevők és a lehetőségek összetalálkozhassanak, hogy együtt, még hatékonyabban vegyék fel a harcot a járvánnyal.

A mesterséges intelligencia témájában kutató Ország-Krisz Axel és Vécsey Richárd Ádám a 89 legjobb csapat közé bekerülve megmutathatta, hogy a mesterséges intelligencia betanításának ideje sokkal rövidebb, az adatok cseréje és tárolása sem ütközik jogi akadályokba, mert a GDPR-nak és az egészségügyi adatok kezelésére vonatkozó szabályoknak egyaránt megfelel. A magyar versenyzők által használt keretrendszer már olyan adatokkal dolgozik, amely a mesterséges intelligenciának köszönhetően volt tárolva úgy, hogy ebben már a személyes adatok nem találhatók meg és így engedélyekre sincs szükség. A jelen helyzetben ez kimondottan nagy előnyökkel jár.

Fotók: pixabay.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB