Majdnem 200 nevező az I. Henkel futáson Környén | Pannonmagazin
Események

Majdnem 200 nevező az I. Henkel futáson Környén

Bár szeptember 21-én még bíztak az égiek kegyeiben a másnapi, I. Henkel futás szervezői, szombat reggelre alaposan beborult az ég, a csatornáit is megnyitotta, és egy ideig még a szél sem kímélte a tömegsport rendezvény résztvevőit a környei tó partján.

Minden bizonnyal ez lehetett az oka, hogy a korábban online nevezők egy része távol is maradt, érkezett azonban bőven „utánpótlás”, hiszen 55-en regisztráltak a helyszínen, így egy híján 200 futó rajtolhatott el a különböző távokon és kategóriákban.

A hagyományteremtő szándékkal megrendezett versenyre nemcsak helyből és a környékbeli településekről, Tatabányáról, Tatáról, Oroszlányból, Vértessomlóról, Kocsról, Tarjánból, Naszályról érkeztek, a nevezők között volt győrújbaráti, de még szombathelyi sportoló is. Többen, akik még nem jártak Környén, elámultak a tóparti gondozott és gyönyörű környezeten, s ígérték, hogy máskor is visszatérnek, sőt, még az is lehet, a jövőben rendszeresen Környén róják majd a tóköröket.

A szervezők a hosszú távot kedvelőkre is gondoltak, hiszen míg a korábbi években hagyományos októberi futóversenyen 3 ezer méter, azaz egy teljes tókör volt a leghosszabb, ezúttal 6 és 9 kilométert is teljesíthettek a legsportosabbak.

A verseny a legkisebbek, az ovisok futamával indult, ők 500 métert futottak hatalmas szurkolás közepette: a tatabányai Lila óvoda apróságait lila zászló lengetésével buzdították a szülők, és természetesen még a legvégén betotyogó, édesapja kezébe kapaszkodó, pár esztendős kisfiú nyakába is került emlékérem a nem mindennapi teljesítmény elismeréseként.

Az ovis lányoknál Boda Izabella végzett az élen, második lett Tóth-Fazekas Boglárka, harmadik Verdes Linda. A fiúknál hatalmas sprinttel indult és rajt-cél győzelmet aratott Csánki Balázs, mögötte Jeszenovics Balázs végzett, harmadikként Horváth László ért célba. A kisiskolás lányoknál Morotz Zsuzsanna volt a leggyorsabb, második lett Amschl Kira Judit, harmadik Goján Fanni. A fiúknál Pap Csanád „falta fel” a leggyorsabban a másfél kilométert, tőle 5 másodperccel maradt le Jeszenovics Róbert, a harmadik helyet Horthy Balázs szerezte meg. Ne szaladj annyira el Manó! – igyekezett a családi futam startjánál lassításra bírni egy anyuka a kisfiát, hiszen abban a kategóriában az időmérő óra akkor állt meg, ha a família valamennyi tagja célba ért. Ez a Kakukk családnak sikerült a legkorábban, a második helyen a Maklár, a harmadikon a Beszedics család végzett.

A 3 kilométeres távon korcsoportjában aranyérmet vehetett át az eredményhirdetéskor Kocsis Zoltántól, a Henkel környei gyárának igazgatójától Bojtor Zsófia, Bigun Martin, Lengyel Renáta, Balogh Barbara, Varga Tamás, Lovrity Ingrid, Licskó Csaba. Szintén egy tókörön ezüstérmes teljesítményt nyújtott Mórotz Zsuzsanna, Lukács Soma, Matykó Zsuzsanna, Rádi Gábor, Szakály Zsuzsanna, Preil Norbert, harmadikként ért célba Pájka Zsófia, Tóth-Fazekas Balázs, Hamacsek Ildikó, Szommer Károly, Magyar Ildikó, Tisch Gábor. Két tókört teljesített korcsoportjában a leggyorsabban Talabér Hanna, Szabacsi Gábor, Friedrich Bernadett, Nagy Róbert, Weltzné Pókos Zsuzsanna, és Kocsis Zoltán, a gyárigazgatónak Beke László polgármester nyújtotta át az aranyérmet. A 6 kilométeres távon második helyezést ért el Novák Réka, Fenyvesi Zoltán, Badori István, harmadik lett Szinger Mónika, Szendrei Zsolt. A leghosszabb táv, a 9 kilométer megtétele után korcsoportjában aranyérmet vehetett át Paluska-Holló Kitti, Szilágyi Tibor, Nagy Krisztina, Horváth Ferenc. Kategóriájában második lett Sebők Emília, Fóthi Zoltán, Demeterné Slezák Éva, Katona János, míg harmadik Gaál Eszter, Matuska Tamás, Santavecz Andrea és Seprényi Ferenc. Versenyzők, szurkolók ámuló, elismerő pillantásai közben ért célba a mindössze 6 esztendős győri Sklánicz Balázs, aki édesapjával vállalkozott 3 tókör megtételére, ezért Beke László polgármester az eredményhirdetéskor különdíjban részesítette. A 9 kilométeres táv lefutására egyébként 41 nevező vállalkozott, Balázs 59 perc 19 másodperces idejével az abszolút eredménylistán édesapját és két női versenyzőt is megelőzve végzett a 38. helyen

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB