Megszűnik a Friderikusz | Pannonmagazin
Színes

Megszűnik a Friderikusz

Ahogy olvasható, Az ATV vezetése azt szeretné, és azt kezdeményezte, hogy Friderikusz Sándor műsorvezetésével kicsit könnyedebb hangvételű produkció kerüljön a nézők elé szeptembertől. “Nem mondom, időnként én sem bánnék némi könnyedséget, már ami a tárgyalt témák súlyosságát illeti” – fűzte a bejelentéshez a Friderikusz Sándor. Az ATV vezetése és közte a megújuló műsorról még folynak a tárgyalások, körvonalait még csak vázolgatják.A Friderikusz 2013 szeptember elején indult és összesen 260 adást élt meg, a csütörtöki záróadás éppen a 260. volt. A műsor kedvelői még egy darabig nem maradnak néznivaló nélkül, ugyanis az ATV jövő héttől egészen június végéig a szokásos adásnapokon ismétléseket ad ebből a műsorból.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB