Egészség

Melyik károsabb: a korlátozások, vagy maga a fertőzés?

A koronavírus-járvány miatt világszerte bevezetett korlátozások nincsenek nagyobb negatív hatással az egészségre, mint maga a Covid-19 – állapították meg a szakemberek

A példátlan korlátozások kritikusai a pandémia kezdete óta hangoztatják, hogy a szóban forgó intézkedések több kárt okoznak az egészségre nézve, mint maga a betegség. Globális egészségi adatok elemzése révén azonban a kutatók arra jutottak, hogy kevés bizonyíték támasztja alá az azt elméletet, amely szerint a “kezelés rosszabb, mint a betegség” – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.

A BMJ Global Health című folyóiratban publikált tanulmány készítői megnézték, hogy a korlátozások milyen hatással vannak a halálozási rátákra, a rutin egészségügyi szolgáltatásokra és a mentális egészségre.

A Duke Egyetem professzora, Gavin Yamey szerint a tanulmány részeként kollégáival olyan országokat is vizsgáltak, amelyek szigorú korlátozásokat vezettek be alacsony esetszám mellett, hogy megnézzék, az intézkedések vajon többlethalálozást eredményeztek-e.

A szakemberek egy olyan nemzetközi adatbázisra alapozták a vizsgálatukat, amely a valamennyi okból bekövetkező halálozási adatokat tartalmazza 94 országra kiterjedően.

A kutatók megállapították, hogy Új-Zélandon és Ausztráliában nem volt többlethalálozás tavaly. Ezzel szemben az olyan országokban, ahol kevés korlátozást vezettek be, úgy mint Brazíliában, Svédországban, Oroszországban és olykor az Egyesült Államok egyes részein, magas többlethalálozási mutatók kísérték a pandémiát.

“Úgy tűnik, hogy azokban az országokban, amelyek gyorsan és erőteljesen léptek fel, gyakran kevesebb volt a halálozás, mint az előző években. Egy tanulmány szerint a korlátozások akár 6 százalékkal is csökkenthették az éves halálozást csak azzal, hogy akadályozták az influenza terjedését”

– jegyezte meg Yamey.

A szakemberek szerint noha az adatok egyértelmű csökkenést mutatnak az alapvető, nem Covid-19-cel összefüggő egészségügyi szolgáltatások igénybe vételében a korlátozások idején, a rendszer túlterheltsége és az egészségügyi intézményekben való megfertőződéstől való fokozott félelem is elrettenthette az embereket a szolgáltatások igénybe vételétől.

A szakemberek szerint továbbá míg a mentális egészség és a korlátozások közötti kapcsolat gyakran szóba kerül, addig a súlyos Covid-járvány és a depresszió, valamint a szorongás közötti összefüggés kevés figyelmet kap. “Az iskola hiánya egyértelműen hatással van a gyerekek mentális egészségére, de ugyanígy az is, ha egy szerettüket elveszítik a Covid-19 miatt” – mutatott rá Yamey.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB