Mit nézel? Érzelmi hullámvasút: Malcolm és Marie | Pannonmagazin
Film-TV

Mit nézel? Érzelmi hullámvasút: Malcolm és Marie

Filmekkel és sorozatokkal foglalkozó heti ajánlónk a streaming szolgáltatók kínálatából válogat.

A Malcolm és Marie egy 2021-es amerikai fekete-fehér (romantikus) dráma, egyben az első olyan film, melyet titokban 2020-ban a koronavírus miatti lezárás alatt forgattak az Egyesült Államokban. A produkció rendezője, írója és producere egyben Sam Levinson (Eufória), míg a két főszereplőt Zendaya (Eufória) és John David Washington (Tenet) alakítja benne. Operatőre Rév Marcell. Az egy helyszínen játszódó kamaradráma egy rövid mozis bemutató után február 5-én került föl a Netflix kínálatába.

Története néhány mondatban vagy akár szóban könnyedén összefoglalható: az író-rendező Malcolm Elliot és párja, Marie Jones éppen a férfi filmjének a premierjéről érkeznek haza a hatalmas otthonukba. Malcolm az este élményeiből föltöltődve bizakodik, hogy filmje pozitív kritikákban fog részesülni, de föltűnik neki, Marie-nak valami nem tetszik. Kettejük közt parázs vita robban ki, mely úgy tűnik, soha nem akar majd véget érni.

Azért úgy elkészíteni egy egész estés játékfilmet, hogy az kizárólag egy helyen játszódjon mindössze két főszereplővel, és közben ne veszítse el a néző az érdeklődését, nem könnyű, a Malcolm és Marie-nak mégis sikerült ezt véghezvinnie. A fekete-fehér képhasználat nem csak egy afféle „művészi” jelleget kölcsönöz az alkotásnak, hanem a színek kizárása lehetővé teszi, hogy minden figyelmünket a két karakter között lezajló konfliktusnak szenteljük, ezáltal kirekesztve a többi, esetleges zavaró tényezőt. Kiemelendő még a zenehasználat, minden egyes szám dallamával és szövegével szinte tökéletesen illik a film atmoszférájához.

A Marie és Malcolm között lezajló veszekedés pedig szakasztott olyan, mint egy hullámvasút; hol hosszú úton a magasba emelkedik, hogy a következő pillanatban nagy lendülettel a mélybe ereszkedjen. A közöttük generálódott vita a lehető legrosszabbak közül való, olyan fajta, melynek mikor úgy látszik, végérvényesen vége szakad, hirtelen ismét lángra kap, hogy aztán még erősebben tomboljon, mint korábban. A két főszereplő között elhangzó mondatok – vagy sokkal inkább monológok – olyanok a másik számára, mint kés a bőr alatt, visszavonhatatlanok és a sárba tiporják az önérzetet. Kérdéses, hogy hol lesz az egésznek a vége, és hogy van-e bármelyikük számára az évek alatt felhalmozott ellenérzések alól feloldozás.

Negatívum talán pont a hosszabb monológok túlnyújtása, kicsit lehetett volna feszesebb a film, de ez nem sokat ront az élményen. A Malcom és Marie a néző érzelmeivel is könnyedén játszik, nem tudni, kivel lehetne jobban együtt érezni. Mégsem olyan fekete és fehér minden, mint ebben a bő másfél órában a képernyőn.

A Malcolm és Marie magyar felirattal megtekinthető a Netflix kínálatában.

Malcom és Marie. Amerikai romantikus filmdráma, 106 perc, 2021.

Film-TV | Pannon Magazin

Kövessen minket: Facebook

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB