A művészi alkotás folyamata, mesélik, egyfajta lebegés abban a különös világban, amelyet a mester maga teremt meg, maga ábrázol, s bizonyos értelemben a maga képére formál.

Tolnay Klári

Talán nem véletlen, hogy a legkülönbözőbb művészeti ágakban alkotók közül sokan ‒ az ihletre várva ‒ szívesen mímelik e lebegést, mondjuk, a budapesti Szent Lukács Gyógyfürdő valamelyik medencéjében. Lukácsistának lenni fogalom volt már régebben is, s a mai napig az.

Karinthy Frigyes

Valaha olyan neves írók úszkáltak itt, mint Déry Tibor, Örkény István, Kolozsvári Grandpierre Emil és Karinthy Ferenc, napjainkban pedig mások mellett Presser Gáborral, Kern Andrással, Gálvölgyi Jánossal és Krenner Istvánnal találkozhatunk itt reggelenként. S persze ne feledjük, hogy az egyik legnagyszerűbb magyar regény, az Iskola a határon elején Szeredy és Bébé a Lukács kőpárkányára támaszkodik a „baromi” melegben. Nos, elképzelni is nehéz, hogy mi minden indulhatott innen, hányféle regény, film, zenemű, színpadi megoldás vagy éppen egy-egy festmény ötlete lebegett a medencék felett párálló gőzben.

De ismerjük például Karlsbad, a mai Karlovy Vary vendégkörét is: Goethe, Schiller, Gogol, Turgenyev és Arany János mellett Mozart, Beethoven, Chopin, Brahms és Bach is megfordult itt.

Gárdonyi Géza az Egri csillagok híres fürdőjelenetét nagy valószínűséggel a rohicsi élményei alapján vetette papírra. Az idősödő Mikszáth Kálmán jó néhány idényt töltött el különböző fürdővárosokban a családjával. Nem mellesleg több művében felhasználja a nyaralóhelyeken szerzett élményeit, a helyi legendákat és történeteket hozományvadász dzsentri úrfikról, csapodár hölgyekről, szeretőkről és a legjobb partinak számító fürdőorvosok behálózásáról.

És ha már fürdőorvos, mindenképpen meg kell említenünk Csáth Géza nevét. Nemcsak doktor és szépíró, de kitűnő zenekritikus is volt – „civilben” pedig Kosztolányi Dezső unokatestvére. Fürdőorvosi ténykedését naplóiban rögzítette, amelyekből kiderül, hogy ő a fürdő és a séta helyett a mozgás egy kevésbé nyilvános, de legalább annyi kalóriát elégető formáját részesítette előnyben, legalábbis a keze alatt gyógyuló hölgyvendégeit illetően. A fiatal és nagy nőtisztelő hírében álló Csáth a „sport” e formájában híresen aktívnak bizonyult. Tompa Mihály fürdőkúrái kapcsán aggodalmát fejezi ki leveleiben, hogy attól fél, hallá, vidrává, esetleg békává fog változni a rengeteg vízben töltött idő után.

Arany János Karlsbadban töltötte nyarait majd egy évtizeden át. Máj-, epe- és gyomorpanaszait évről évre sikeresen tudták kezeltetni hideg-meleg vizes fürdőkkel és ivókúrákkal. Arany főművében emlékezik meg kedvelt fürdőhelyéről, a Toldi szerelmében leírja a fürdőváros keletkezéstörténetét. Karlsbadban a mai napig megtalálható Arany kedvenc pihenőpadja. A fennmaradt visszaemlékezésekből azt is tudjuk, hogy Arany ideális páciens volt, betartotta az utasításokat, megjelent a kúrákon, sőt a kötelező sétákat is napi rendszerességgel végezte.

Ady Endréről, aki szintén több alkalommal gyógyítatta magát fürdővárosokban, nem mondható el ugyanez. 1909-ben Kolozsvárott kezelték, ám életvitele nem volt összeegyeztethető a klinika szigorú rendjével. Hogy a kezeléseket azok végéig „kibírja”, egy Ady-rajongó orvos szolgálati lakásában lakott hónapokon keresztül. Dr. Lukács Hugó ezért a gesztusáért a költő barátságát és egy neki írt verset kapott cserébe. Juhász Gyula és Illyés Gyula igen jó úszók hírében álltak, előbbi többször áttempózta a Tiszát Szegednél, utóbbi pedig napi rendszerességgel járt uszodába.

„Otthon érzem magamat, mint a hal, és tisztán.

Égbe látok egyenest, szinte égben úszván.

Áldott márvány, enyhe víz, mindig csillapító,

pázsitodra fekszem és azt kiáltom: Itt jó!”

A fenti sorokat Babits Mihály írja az Emléksorok egy régi pécsi uszodára című versében. A költő – akit felesége, Török Szophie szentnek nevezett – aszkétai életvitele mellett a sportokban félénk volt és ügyetlen. Bajai tanárkodása idején „babicsolásnak” nevezték a gimnázium berkeiben közismert balkezességet. A vízben viszont elemében érezte magát.

A magyar tengert illetően Balatonfüred volt a legkedveltebb a művészeink számára. Csokonai Vitéz Mihály a füredi partról fordult panaszaival a tihanyi ekhóhoz, Berzsenyi Dániel pedig a gyógyulását köszönte meg az életadó kútfőnek. Petőfi Sándor többször megfordul itt, Vörösmarty Mihály pedig szívesen töltötte nyarait a „tengerparti” városban. Nagy sétákat tett a parton Shakespeare-t olvasva, és rendszeresen fürdött a Balatonban, ami abban az időben még egyáltalán nem volt sem általános, sem divatos. Jókai Mór – akinek saját villája volt Füreden – viszont a legenda szerint egyszer sem mártózott meg a tó vízében.

Walter Béla