„Nem lesz bajom?” – belehalt a kígyómarásba | Pannonmagazin
Színes

„Nem lesz bajom?” – kérdezte a brit utazó, majd belehalt a kígyómarásba

A 23 éves Harry Evans épp egy rákászhajón dolgozott Ausztráliától északra, amikor egy tengeri kígyó hirtelen megmarta.

A hajó első tisztje, Chad Hastings elmondta, nem voltak tudatában, milyen veszélyes az állat – olvasható a Sky News hírei közt.

Mikor Evans megkérdezte őt, hogy rendben lesz-e, bizonytalan volt, de megnyugtatásképpen csak annyit válaszolt, hogy nem lesz baja. Hastings azonban elvesztette az eszméletét, ezért a tiszt utánanézett interneten a tüneteknek, és csak ekkor fedezte fel, milyen mérgező a kígyó marása.

Hastings azonnal kapcsolatba lépett a mentőszolgálattal, és elszorították a harapás helyét, de a férfi ekkor már erősen remegni kezdett.

A bírósági kihallgatáson a tiszt azt is elmondta, nem kapott egyértelmű utasításokat, hogy merre induljon a hajóval, így egy órás veszteséggel jutottak csak el a legközelebbi kikötőbe.

Az orvosi csapat így csak hat óra elteltével tudta megvizsgálni a férfit, ekkor azonban már nem lehetett segíteni rajta.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB