NOE – Babaköszöntő című rendezvény Péteriben | Pannonmagazin
hercegh_anita
-KiemeltCsalád

NOE – Babaköszöntő című rendezvény Péteriben

A teremtés csodája, hogy a kisbaba elfogadja az őt körülvevő világot, amelyet természetesnek vesz, és rögtön otthon is érzi benne magát – mondta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége vasárnap Péteriben.

babakoszonto_rendezveny

Herczegh Anita köszöntőt mondott a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) Babaköszöntő című rendezvényén.

Arról beszélt, hogy a kisbaba mindenre rácsodálkozik, de mindent úgy fogad el, ahogy azt megkapja. Hozzátette, hogy a babák nem rendelkeznek semmivel, amit kapnak, azt a szüleiktől kapják, befogadó, átölelő szeretetből.

“A gyermek kiszolgáltatott, ezért teljes bizalommal él a feléje áradó szeretettel. Szíve tiszta, mint egy fehér papírlap, de nagyon nem mindegy, hogy mit írunk rá mi, szülők. Minden, ami oda felkerül, kitörölhetetlen nyomot hagy” – fogalmazott Herczegh Anita.

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB