“Mi bajod van? Meg fog jönni?”

– kérdezed türelmetlenül, és én két dolgot tennék. Lerogynék zokogva egy sarokba, miközben Te magadhoz ölelnél, elringatnál és kedves mondatokat suttognál a fülembe, vagy tíz körömmel ugranék neked, hogy dühömben kikaparjam a szemed, de végül nem teszem egyiket sem, mert feleszmélek a kérdésed hallatán.

Rájövök, hogy azért üvöltöztem a buszmegállóban szabályosan várakozó gyalogossal is, azért vesztem össze a kolléganőmmel, azért pityeregtem egy hervadt virág láttán, és azért hisztériázok itt Neked a lehullott kenyérmorzsa miatt, mert igazad van. Meg fog jönni. Neked minden hónap teljes értékű. Te meghasonulatlanul, tökéletes harmóniában és kiegyensúlyozottan éled végig életed minden napját, de nekem összesen két hét jut egy hónapból, amit teljes emberként tölthetek el.

A görcsös, fájdalmas és rengeteg kellemetlenséggel járó menzeszt megelőzi a premenstruációs időszak, az igazi hormon-hullámvasút, amikor is gondolkodás nélkül váltok át házisárkányból sírdogáló kislánnyá, és vissza. Sértő szavaimnak nincs alapja, kizárólag az érzelmeim irányítanak, azokat pedig a hormonjaim. Nem tudok tenni ellene, legfeljebb gyógyszerekkel, de nem szeretném még azokkal is manipulálni a testem. Ez egy olyan őrült időszak, amikor nem vagyok ura önmagamnak, és a kor előrehaladtával csak egyre rosszabb lesz, de ezt Te éppen elég jól tudod, hiszen megtapasztalod velem minden alkalommal. Ezért üvöltözöm, ezért sértődök meg, ezért érzékenyülök el, ezért vagyok rosszkedvű.

Kérlek, érts meg és segíts. Ha én nem venném észre időben, szólj rám kedvesen, szépen, hogy tudjam, ismét eljött az a rémes hét, ölelj át, és biztosíts arról, hogy minden rendben van, elfogadsz és szeretsz ezzel együtt. És ha így teszel, ígérem, figyelni fogok, hogy hirtelen haragomat időben megfékezzem, érzelmeimet kordában tartsam, hogy ne legyen köztünk feszültség. Mert ehhez Te is kellesz, szükségem van Rád. Ilyenkor, talán még sokkal jobban.

Kiemelt kép: pixabay.com