December 20-án indul a Vaják sorozat | Pannonmagazin
EseményekFilm-TVProgramajánló

December 20-án indul a Vaják sorozat

December20-tól, azaz péntektől elérhető lesz szinkronosan a Vaják összes része a Netflixen.

A Vaják című fantasy sorozat a magyarul azonos címmel megjelent lengyel könyvsorozaton alapszik, amely hazánkban – a belőle készített számítógépes játéknak is köszönhetően – igen nagy rajongótáborral rendelkezik. A történetek főszereplője Rívia Geralt, aki hivatásszerűen, pénzért végzi a szörnyek felkutatását és levadászását, amiért ebben a világban a vajákok a felelősek. A vajákok olyan kardforgatók, akik egyfajta mutáción estek át, hogy alkalmasabbak legyenek a feladatuk ellátására, azonban ez a változás sokszor az érzelmeket is kiöli az egyénekből.

A könyvek jellemzője az árnyalt karakter ábrázolás, csak úgy, mint a népmesék és a szláv-lengyel mitológia szerepeltetése. A könyvek alapján készített sorozat főszereplője Henry Cavill lesz, az első évad pedig nyolc részből fog állni. Nem csak a látványos trailer ad bizakodásra okot, hanem az is, hogy a Netlix már be is rendelte a második évadot.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB