Ők az ország legjobb fiatal fejlesztői | Pannonmagazin
IT - Tech

Ők az ország legjobb fiatal fejlesztői

Második alkalommal uralkodott el a Chaos a fejlesztők között

Laptopok a kézben, ujjak a billentyűzeten, szárnyaló kreativitás és kitartó csapatmunka a legvégsőkig – így születtek meg az idei ChaosStack feladatainak megoldásai közel 10 óra leforgása alatt. A háromfős nyertes csapat keményen megdolgozott a győzelemért.

50 lelkes versenyző gyűlt össze nemrég Budapesten, hogy próbára tehessék magukat a legkülönbözőbb fejlesztői területeken. A ChaosStack fejlesztő verseny egy igazán egyedi kezdeményezés a hazai IT-s versenyek között.

A hagyományos algoritmus elméleti versenyek kereteiből kitörve a céljuk, hogy a szigorú értelemben vett szakmai tudás mellett olyan képességeket is próbára tegyenek a verseny során, mint a mérnöki problémamegoldás vagy a csapatmunka. Egy jó fejlesztő kitartó, képes komplex problémákat értelmezni és alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, valamint az egyéb, ügyfél specifikus megkötésekhez is.

Idén a legagilisebb programozóknak Király Bálint, Móricz Tamás és Rabatin Gábor csapata bizonyult.

“Már több éve ismerjük egymást a BME Simonyi Károly Szakkollégium révén, több közös projektben is dolgoztunk már együtt, de ez volt az első közös versenyünk. A versenyen több olyan feladattal is találkoztunk, amit más környezetben nem is próbáltunk volna megoldani. A programozás szinte minden területéről érkeztek feladatok, volt webfejlesztéssel kapcsolatos, algoritmikus megoldást igénylő, adatvizualizációs, és még sorolhatnánk, összesen 11 darab”

– nyilatkozta Rabatin Gábor, akinek elmondása szerint a feladatmegosztás és az egész napon át tartó koncentrált figyelem megtartása volt a legnehezebb.

A ChaosStack győztesei és résztvevői is olyan fejlesztők, akik komfortosan mozognak a valós piaci közegben, készségeiket képesek a mindennapi életben is felhasználni, ezzel jelentős üzleti értéket teremtve. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a versenyzők olyan elismert piaci szereplők által összeállított feladatokon dolgozhattak, mint a Nokia, a Bosch, az Accenture, az OTP Bank, a Graphisoft, az MSCI, és a United Consult.

Megérte azonban kitartóan dolgozni, mert az értékes szakmai tapasztalaton, új kapcsolatokon és a szórakoztató kihívásokon túl összesen 500.000 Ft talált gazdára a dobogósok között.

“A feladatok száma és sokszínűsége tette a versenyt igazi kihívássá, a csapatok és mentorok vibráló tanácskozásai pedig jó hangulattal töltötték meg a helyszínt. Kiváló fejlődési lehetőség volt a résztvevőknek, nekünk pedig megmutatta, hogy a Nokia az 5. generációs hálózatok fejlesztésében és a jövőben is számíthat a magyarországi programozók tudására.”

– mondta Korényi Adorján, a Nokia magyarországi Technológiai Központjának vezetője.

A szervező Tech Embassy csapat célja, hogy az idén második alkalommal megrendezett fejlesztő verseny hagyományát a továbbiakban is megőrizzék, sőt, még sok hasonló szórakoztató szakmai kihívással várják majd a lelkes jelentkezőket. Október második felében már készülnek egy újabb, rendkívül nagyszabású megmérettetésre: Európa legnagyobb hackathonját, a 48 órás kihívást jelentő Junction-t hozzák el Budapestre.

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB