Orbán büntetlenül csalózhatja le az összes ellenzékit | Pannonmagazin
Színes

Orbán büntetlenül csalózhatja le az összes ellenzékit

Kicsoda Habony Árpád? – kérdezte Volner János Orbán Viktort hétfőn a parlamentben. A kormányfő a válasznál – “nem tartom magam illetékesnek” – is fontosabbnak nevezte megjegyezni, hogy a Jobbik új frakcióvezetője “adócsaló”. Volner erre csak annyit jegyzett meg, nem igaz, amit Orbán állít. Kerestük a frakcióvezetőt, hogy megtudjuk, a tagadáson kívül nem érzi-e szükségesnek jogi lépések megtételét a kormányfővel szemben, de nem értük el.Ritkaság, hogy a kormányfő “leadócsalózzon” egy képviselőt, mert az azonnali kérdéssel meri zaklatni. Még akkor is, ha 2013-ban öt cég gyanús ügyeit kapcsolta Volnerhez az ATV, amiről a politikus akkor azt mondta: “köztartozással soha nem értékesítettem vállalkozást, az adóhivatal sem keresett rajtam közpénzt”.Matolcsy György nem volt ennyire visszafogott: a jegybank elnöke a jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi joga megsértése miatt polgári pert indított Bárándy Gergely ellen. Egyebek mellett 1 millió forint sérelemdíj megfizetését kéri a szocialista képviselőtől. Matolcsy szerint túlmegy a véleménynyilvánítás keretein, hogy Bárándy az Országgyűlés plenáris ülésén lopással – azaz egyértelmű bűncselekménnyel – vádolta meg őt. Bárándy válasza szerint jól látszik, hogy Matolcsy fél attól, hogy a lavinaszerűen kibukó jegybanki visszaéléseket az MSZP feltárja és nyilvánosságra hozza. Fél, hogy számon kérik rajta, elnöki ciklusa alatt rokonai hogyan juthattak sok milliárd forinthoz az MNB és alapítványai pénzéből.A kormányfő személyeskedő hangnemét az utóbbi hónapokban megszokhatta a közvélemény. A miniszterelnök márciusban Vona Gábornak is nekiment, amikor a pártelnök azt kérdezte tőle, mitől gazdagodik a környezete, s hogy strómanja-e Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. Orbán érdemben nem válaszolt, ám kifejtette, a Jobbiknak saját háza táján kellene söprögetnie, mert a nyolctagú elnökségben hét olyan ember is van, akinek családtagjaihoz pártpénzek kerültek. Hozzátette, “ha minden jobbikos botrányra vizsgálóbizottságot állítanánk fel, nem maradna szabad képviselő a parlamentben”. Orbán szerint azzal, hogy Vona a strómanjának állította be Mészárost, bűncselekménnyel vádolta meg őt.Orbán korábban egy szocialistával, Harangozó Tamással is személyeskedett, s hozta fel “korábbi ügyeit” a Házban. Május elején az MSZP-s képviselő azt kérdezte, hogyan lehet, hogy Polt Péter legfőbb ügyész családtagjai érintettek a Quaestor-ügyben és miért maradhat még mindig a posztján Matolcsy. A kormányfő érdemben nem válaszol, de kifejtette, ritkán találkozik olyannal, aki a kérdéseiben is hazudik. Miután Orbán tagadta, hogy Polt és Matolcsy az ő kinevezettje lenne (a kormányfő javaslatára az államfő nevezi ki az MNB elnökét – a szerk.), azzal vágott vissza, hogy Harangozó 2009-ben energetikai képzettség nélkül 13 hónap alatt 3,3 milliós fizetést vett fel a paksi atomerőműtől.Érthetetlen, hogy a kormányfő honnan értesül a főként ellenzéki képviselők “adóügyeiről”, amelyekről az adóhivatal nem szokott beszámolni. Továbbá, ha Orbánnak sejtései vannak, miért nem tesz feljelentést. Ugyanakkor ha az ellenzék tesz eleget ilyen esetekben a kormányfői felszólításnak – “tegyenek feljelentést, ha bűncselekményről van tudomásuk” – az ügyészség azokat lesöpri az asztalról.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB