Ősszel érkezik a Musical és Miskolc Symphonic | Pannonmagazin
-KiemeltEseményekProgramajánló

Ősszel érkezik a Musical és Miskolc Symphonic

Október 20-án kerül sor a hetedik Musical és Miskolc Gálára, amely idén nagyzenekari kíséretet kap. A borsodi megyeszékhelyről származó ismert, valamint még pályakezdő énekesek a Miskolci Szimfonikus Zenekar kíséretében lépnek színpadra a Művészetek Házában.

A ZENITA Alapítvány és a Miskolci Szimfonikus Zenekar közös munkája az elmúlt télen, az Advent Miskolc rendezvénysorozat kapcsán kezdődött, majd újra összefogtak az ifjú tehetségekért. Terveikről szerdán egy közös sajtótájékoztatón meséltek, ahol megjelentek a fellépő művészek, Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője, Nagy Réka polgármesteri biztos, és eljött néhány tehetséges gyerek is, akik a napokban Hangvarázs táborban vesznek részt.

Sajtótájékoztatón: (b-j) Cselepák Balázs, Nagy Réka, Szászné Pónuzs Krisztina, Kamarás Máté, Jancsó Dóra (Fotó: PannonHírnök/Vona Ildikó)

nyári tábort, a tavaszi Hangok Varázsa tehetségkutatót, valamint az októberi gálát a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány támogatja. Cselepák Balázs színész-énekes, az alapítvány művészeti vezetője elmondta: már folyik a gyerekek felkészítése az októberi gálaestre, mivel a táborban részt vevő fiatalok a Musical és Miskolc Gálán is fellépnek majd. Az idei gálakoncert első fele a már megszokott formában történik, a második rész viszont új elemekkel gazdagodik. Látványban és hangzásban egyaránt különleges csemegét kínálnak a szervezők, ugyanis a második felvonás nagyzenekari kíséretet fog kapni.

Szászné Pónuzs Krisztina, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezetője köszöntőjében kiemelte: bár elsődleges céljuk a komolyzene népszerűsítése, de a zenekar folyamatosan törekszik arra is, hogy szélesítse a közönségét, hogy nyisson más zenei stílusok felé.

A sajtótájékoztatóra eljött Kamarás Máté musicalénekes, a Musical és Miskolc Gála ötletgazdája, Jancsó Dóra színésznő, Tunyogi Bernadett musicalénekes, továbbá Szolnoki Péter, a Bon-Bon együttes énekese is.

MeseFilmfónia-koncert Miskolcon: jobbra Cselepák Balázs, Jancsó Dóra (Fotó: Miskolci Szimfonikus Zenekar/Kazda Péter)

A részletes műsorról még nem beszéltek, de bizonyára felcsendül majd egy-két sláger a közelmúltban nagy sikerrel megtartott MeseFilmfónia koncertről is. Ez utóbbi a Miskolci Szimfonikus Zenekar monumentális, több ezer nézőt szórakoztató rendezvénye volt a Generali Arénában, ahol a legnagyobb rajzfilmslágerek hangzottak el világszínvonalú látvány-, és hangzásvilág mellett, a meghívott énekesek között pedig ott volt Cselepák Balázs és Jancsó Dóra is. Így a közönség joggal reménykedhet, hogy az októberi gálán szintén felcsendül néhány sláger az Aladdin, A kis hableány, Harry Potter, Shrek vagy Az oroszlánkirály című filmekből.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB