Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton | Pannonmagazin
Turizmus

Palóc Hagyományéltető Napokat rendeznek Balassagyarmaton

A Palóc Hagyományéltető Napokat rendezik meg csütörtöktől vasárnapig Balassagyarmaton, a rendezvénysorozat része a Szent Anna-napi Palóc Búcsú is, melyet a palóc vidék egyik legnagyobb vallásos népművészeti eseményeként tartanak számon

– tájékoztatta az MTI-t a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ munkatársa kedden.

    Jakus Julianna művelődésszervező elmondta: a vasárnapi, Szent Anna tiszteletére rendezett Palóc Búcsún a résztvevők már 22. éve imádkoznak közösen a családokért és Magyarország jövőjéért.
A vallási eseménnyel egyaránt ápolják Szent Anna, Jézus nagyanyja, a palócok szeretett patrónájának kultuszát, emellett a búcsú fontos szerepet tölt be az összetartozás érzésének erősítésében és a néphagyomány éltetésében is – tette hozzá.
Vasárnap délelőtt a Palóc Színpadon tartják az ünnepi szentmisét, amelyen Böjte Csaba ferences rendi szerzetes és Turai János plébános végzi a szertartást.
A Palóc Búcsú több mint két évtizedes hagyomány a Nógrád megyei városban, eköré múlt évben szervezték először a Palóc Hagyományőrző Napokat.
A Mikszáth Kálmán Művelődési Központban kialakított Folkudvarban palóc falvak – Érsekvadkert, Galgamács, Herencsény és a Karancs-völgye falvai – mutatkoznak be. Fellépnek a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny nógrádi térséget képviselő gyermekszereplői, valamint Haraszti Julcsi és Haraszti Marcsi, a 2015-ös győztes szólóénekesek.
Madách Imre novellái alapján bábokkal és muzsikával kel életre a palóc mesevilág a Rozsnyói Meseszínház előadásában, a szombati esti program a Dobroda Zenekar jubileumi koncertje lesz.
A Palóc Hagyományéltető Napokat közösen szervezi Balassagyarmat önkormányzata, a városi művelődési központ és a római katolikus egyházközség, fő támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap.
A rendezvénysorozat idején az emlékév alkalmából készült Szent László emlékek a Felvidéken – freskók, oltárképek, szobrok című fotókiállítást is megnézhetik a látogatók a művelődési központ Horváth Endre Galériájában.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB