PannonHírnök Party szerviz: Csabi Chef konyhája – BABGULYÁS AZ ÉLRŐL | Pannonmagazin
Gasztro

PannonHírnök Party szerviz: Csabi Chef konyhája – BABGULYÁS AZ ÉLRŐL

Drága Barátaim, Hittársaim!

A minap Szent ígéretet tettem drága jó Peti barátomnak, jelesül Baranyai Petinek, akivel igazi bűntársak voltunk az általánosban. Szent ígéretet, hogy újra, ezúttal itt lesz főhős, miként már egyszer ezt teljesítettem másutt.

Peti az én Rácz Bélám volt ott a Németvölgyiben. Igazi, eredeti kiadásban, mindenre azonnali poén, mindenki átkeresztelve, kifigurázva. Egymás mellett ültünk évekig, amíg engem el nem tanácsoltak egy másik osztályba.

Az archívumot vadul böngészve akadtam erre az írásra, receptre, így aztán fogadjátok szeretettel. Egyrészt isteni leves, másrészt gyermekkorom igazi sztárja a főszereplő. Az étel, a helyszín az óta többször is megismétlésre került, hát ezúttal Őt választottam.

„Úgy hozta az élet, hogy újabb bab, babos étel került az asztalra, a Pünkösdöt megelőző szombaton. Kapóra is jött, hogy a sólet után egy igazi hazai babétel is helyet kaphat itt. Mindezt anélkül, hogy bármiféle rivalizálás írmagja felfedezhető lenne a két remek étel között, hiszen mindkettő méltán foglal helyet a gasztronómia megfelelő palettáján.”  – veszi kezdetét az írás. 

A szombat, ami nem tudom milyen ünnep volt Pünkösd előtt, viszont igazi kerti-partira szólított bennünket. Itt készült hát el bográcsban, a természet lágy ölén, a csodás új pázsiton mindenki nagy-nagy örömére, megelégedettségére, a nem kis évezettel az utolsó cseppig elfogyott.

babgulyas bogracsban

PTV Fotó: Bán Csaba

BABGULYÁS AZ ÉLRŐL

Ez az étel méltán áll ott, ahová való, hiszen népszerűsége szerintem vetekszik minden máséval, akár a sólettel, bár ez a fajta összehasonlítás egy ételnél nem mérvadó, szerintem nem is helyes.

Mindkettő más, a maga nemében zseniális étel.

Így készült:

Előző nap beáztattam 50 deka gyöngy babot, ha már a sóletem nem ebből készült. Aztán azt a mesés, 2 kiló marha, inkább öregebb borjú lábszárat gyönyörűen lehártyáztam, majd szabályos 2×2 es kockákra vágtam, így indultam a partira.

Pali barátommal megraktuk a tüzet, igazi tűzágyat kreáltunk a bográcsnak. Azt jól kikentem igazi, sült mangalicazsírral, hiszen mi is lehetne más egy ilyen kaja alapja, majd a nyomaték miatt egy csipet füstölt szalonna, úgy apróra.

Amikor a zsír pattogni kezdett, akkor bele a húst, aztán azt időnként megkevergettem, igazi jó kérget sütöttem rá, majd meghintettem egy fél marék köménnyel, természetesen szemessel. Azt jól kipattogtattam, hogy kiadja az illóolajokat.

Ekkor jött bele az négy nagy fej, apróra vágott vöröshagyma, ugyanannyi paradicsom, zöldpaprika, aztán vagy 6-7 gerezd fokhagyma. Egy csipet só, semmivel nem több, hogy aztán ezt az egyveleget kevergetve, lesüssem a zsírjáig. Egy kis víz került bele, olyan 2-3 deci, majd ezt a mutatvány még kétszer megismételtem, hiszen ettől lett majd a szaft olyan, amire vágyunk. A harmadik nekifutás után jöhetett bele a babóka, ahogy sokan mondják, majd megszórtam gazdagon pirospaprikával. Jól összekevertem, de még só mindig nem, hanem rövid lén főztem egy órácskát, ha sisteregni kezdett, akkor pici vízzel pótoltam.

A Babguly+ís anyaga

PTV Fotó: Bán Csaba

Közben a női szakasz zöldséget pucolt, jelesül 5-6 szál szép nagy szál  répát, ugyanennyi petrezselyem gyökeret, egy gumó zellert, karalábét. Só, őrölt bors került a lébe, majd az összekarikázott zöldségek, egy csipet erős paprika. Egy óra múlva 6-8 szem újkrumpli szintén kockára vágva, aztán fél órát még főztem lassú tűzön, majd jött a mindent eldöntő fokhagymás rántás.

Jelesül két fakanál zsíron ugyanennyi lisztet pirítottam, majd 3-4 gerezd zúzott fokhagymát bele, aztán ezzel jól összepirítottam, majd a tűzről levéve meghintettem pirospaprikával, felengedtem hideg vízzel. Ezzel berántottam a levest, ami már így sem volt híg a sok mesés cucctól, majd megkoronáztam egy maréknyi apróra vágott friss petrezselyem zölddel.

A hús mesésen puha, olyan zselatinos volt, amilyennek a nagykönyv írja, de az összhatás, az volt ám a döfi!

A Babguly+ís anyaga t+ílalva

PTV Fotó: Bán Csaba

Drága Barátaim!

Ilyen lett az én babgulyásom, ami méltán fogyott el az utolsó cseppjéig. Remélem, az erről készült fotók hűen tükrözik azt, amit éreztünk akkor, mikor nyögve, hümmögve ettük, néhányunkat mindenféle vizek vertek is közben. Ez részint köszönhető volt az előtte elfogyasztott ágyas, gyógyfüves, házi készítésű diópálinkának, az Ófehértóról származó bíbor csodának, az ágyas meggypálinkának, a jéghideg söröknek.

Tisztelet, becsület mindkettő készítőinek, hiszen méltó rangra emelték ezt a frenetikus levest. Köszönet mindenkinek, aki tevőlegesen, vagy nem éppen, de részt vett a mutatványban, az elkészítésében. Tisztelegjünk hát nekik, előttük!

Méltó módon, de ugyanakkor ezt a mesés levest tényleg csak akkor ajánlom, mikor nem készülünk akár, éppen ismerkedni. Ne, mert valóban kínos lehet akár odahaza, de akár utána, könnyű séta közben, ha hangos köhögést kell mímeljünk, miközben…szóval értitek!

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB