PannonHírnök Party szerviz: Csabi Chef konyhája – Brassói aprópecsenye | Pannonmagazin
Gasztro

PannonHírnök Party szerviz: Csabi Chef konyhája – Brassói aprópecsenye

Drága Barátaim, Embertársaim!

Azt gondolom, hogy értelmetlen lenne az életem, ha nem említeném meg, nem írnék erről az ételről. Nem bizony Barátaim, hiszen aztán ez magyaros, fűszeres, olyan főétel, ami nem hiányozhat az asztalunkról. Még akkor is, ha valaha, azokban az időkben, mikor a vendéglátás olyan szinten prostituálódott, hogy még most is nyögjük ennek vonzatait. Jelesül azt, hogy ellepte a szakmát azoknak a szerencselovagoknak a hada, akik a pénzen kívül semmit nem tudtak hozzáadni a műfajhoz. A szakács a lepukkant, elhanyagolt, pokol meleg konyhában sorvadozott, a takarító is több pénzt kapott, mint ő, semmi megbecsülés. Ezért lehetett hát, hogy például ennek az ételnek is olyan negatív kicsengése lett, hogy nagyon. Romlott húsból, maradékokból, jól megfűszerezve.

Ilyenkor is, Rácz Béla (isten nyugosztalja) barátunk jut eszembe. Hiszen telhet-e el úgy nap, hogy Ő valahol, akármilyen módon elő nem bukkanna.  Mikor meghallotta az Elektromos pályán, a büfében, valaki ezt kérte, akkor Béluska lakonikus egyszerűséggel szólt oda:

– A halálosból!?

Ez sem volt véletlen, hiszen Misi szakács (?), akit nemes egyszerűséggel Dr. Jozef  Mengelének becéztem el, veszettül értette a fenn említetteket. Az anti szakács cimboraszója volt, mocskosan, koszosan, hóton minden áldott napon. Halálra frocliztuk, olyan is megtörtént, hogy a gonosz, hajlott hátú törpe kirontott a konyhából, a legnagyobb késsel vette üldözőbe a Bélát. Ennek talán az az alapja, mikor Ő a 80-as években szakácskodott, akkor ez a remek étel valóban a maradékból, akár az éppen frissnek nem mondható húsból készült. Sajnos, ez valóság, de ma már ilyen nincsen, bár magára valamit is adó étterem étlapján meg nem találjátok. Legfeljebb kifőzdék, büfék kínálatában szerepel, ha szerepel. Én nem láttam évek óta, talán a rossz előítéletek miatt.

Utazásaim során Brassóban legalább nyolcvanszor, ha nem többször voltam, de jelenthetem Nektek, ott, ilyen formában nem is ismerik ezt az ételt. Akár a Francia saláta, akár a Svéd gombasaláta sem passzol az országhoz, valamiért ezt a nevet kapták. Akkor hát jöjjön, aminek jönnie kell, jöjjön hát a

BRASSÓI APRÓPECSENYE, DE NEM A HALÁLOSBÓL

PTV Fotó: Bán Csaba

PTV Fotó: Bán Csaba

Igazából a klasszikus Brassó sertés szűzpecsenyéből az igazi, de készíthetjük jóféle lapocka húsból, akár pulykacombból is, de azt gondolom, ha jó szaftos tarja az áldozat, akkor sem vallunk szégyent. Netán csirkemellből, hiszen akkor kedves, nagyon népszerű barátunk is lelkiismeret furdalás nélkül gurulhat le a Duna partjára, a gyúróterembe. Sokan, sokféleképpen készítik, mindenki nyilván a sajátjára esküszik, én ezt a változatot favorizálom. Egy kétségtelen, mindegyikhez jár gazdagon fokhagyma, füstölt szalonna, őrölt fekete bors, paradicsom, paprika. Vöröshagymát én nem, mások tesznek hozzá, hát lelkük rajta, el nem rontja. Ezt a változatot azonban nem neki, a fitneszbajnok barátunknak ajánlom, hiszen fölépülőben van éppen, bár meggyőződésem, hogy adott esetben konténernyit tudna magába tömni.

Vékony csíkokra vágom a húst, mintegy 40-60 dekát.  10 deka füstölt szalonnát apró darabkákra vágok, majd bele a felforrósított serpenyőbe. Mikor a szalonna megsült, akkor beledobom a húscsíkokat, erős tűzön pirítom, hogy a hús szépen kifehéredjen. Eközben 6-8 kisebb fokhagymát zúzok, majd irány a serpenyőbe a húsok nyakába.  Ezután egy jó nagy kanálnyi paradicsoműrét dobok rá, azzal jól összepirítom. Erősen (!) borsozom, de még nem sózom, majd egy nagy paradicsomot, zöldpaprikát vágok kis kockákra, ezt is bele a ragúba. Most lehet sózni, kicsit pirítani, majd egy deci víz, fedő rá, aztán erős tűzön 15-20 perc. 

PTV Fotó: Bán Csaba

PTV Fotó: Bán Csaba

Eközben egy kilónyi burgonyát hámozok, kicsi kockákra összevágom, tűzforró, bő olajban ropogós, arany barnára sütöm. Egy jénai tálba kiszedem a krumplit, a ragut zsírjára visszasütöm, még hozzáadok még 3-4 gerezd zúzott fokhagymát, jól összekeverem, majd a burgonyára öntöm a serpenyő tartalmát. Ezután be a forró sütőbe, vagy a grill alá, hogy a tetején lévő hús egy kicsit megpiruljon. Vigyázzunk, megégnie nem szabad.

Igazi, erősen fűszeres, magyaros ételcsoda, maréknyi frissen vágott petrezselyemmel lehet díszíteni. Kovászos uborkával, almapaprikával ajánlom. Igaz, ma én jégsalátát vágtam kockára, bele szálára vágott vöröshagyma, néhány csepp olívaolaj, majd joghurtos, kapros salátaöntet a nyakába. 

Florentinám nagy-nagy kedvence, de Zolika a vejem, aki mellesleg Gábor, hát Ő is csak kummog, nyögdécsel nagyokat, ha éppen ezt esszük. Próbáljátok ki! Igaz, aki „fittérítő”, az utána mehet gyónni, vagy körbeugrálhatja a kerületet, vagy éppen vagont is rakhat ki, habár az ma már nem divatos dolog. Netán átúszhatja a Dunát oda-vissza. Igaz, azoktól, akik annyira forszírozzák, még egytől sem láttuk. Higgyétek el embertelen jó!

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB