Drága Barátaim, Embertársaim!

A minap azon meditáltam, ez a globális felmelegedés, ha másra nem is, arra feltétlenül jó, hogy előbb jutunk mostanság olyan dolgokhoz, ami régen, gyermekkoromban bizony elképzelhetetlen volt. Beszélhetünk itt az eperről, a cukorborsóról (ma már lehetetlen hozzájutni) a tökről, UBORKÁRÓL, a cseresznyéről, a csemegekukoricáról, aztán sorolhatnám tovább. Legalábbis a szabadföldi termesztésről beszélnék. Manapság hetekkel, sőt van, hónappal rövidebb idővel is kaphatóak ezek a dolgok, hiszen nagy forradalom a fóliasátor, az importról aztán nem is beszélve. Így eshet aztán az meg, hogy most már évek óta, szinte a tavasz végére már meglephetem magam a savanyúságok királyával, ami nálam toronymagasan vezető helyen áll, vagyis a

KOVÁSZOS UBORKÁM, AHOGYAN ÉN SZERETEM

PTV Fotó: Bán Csaba

Azt gondolom, hogy kevés ember van kis hazánkban, de talán szerte a világban is, aki ne ismerné ezt a rendkívül finom, igazi idényjellegű savanyúságot. Gyermekkoromban szeretett nagymamám gyakran készítette, sőt, amíg az uborkaszezon le nem ment, szinte hetente. Az igazi, klasszikus változatát, nagyméretű uborkából, amit csak meleg sóz vízzel öntött fel, kapor alulra, felülre, majd jó nagy szelet friss fehér kenyér a tetejére, aztán irány a napra. Ilyenkor, mikor egész nap éri a nap sugara, tulajdonképpen két nap, és már kész is.

Az én változatom egy kicsit másabb, több hozzávalóval készül, ezt is ajánlanám Nektek. Próbáljátok ki, hiszen megítélésem szerint egyszerű, gyorsan elkészíthető csodás savanyúság csemegével lehet elkápráztatni az aznapi, esetleg másnapi vacsoravendéget. Arról a nem kis büszkeségről nem is beszélve, ami a begyűjtött dicséreteket illeti. Az egyik, jó múltkori receptemben utaltam arra, milyen is lehet, amikor lisztes kézzel, kötényben kínáljuk az aktuális drágánkat egy pohár rozéval. Talán a Keresztapa trilógia III. részében láttam ilyet, bár a bor ott kimaradt, ellenben, de ennek járjatok utána! Erre az egyik olvasóm így reagált:

– Ez remek!

– Úgy gondoltad, hogy a kötényen kívül más nincs is rajtad? Mert akkor jövök is… Aztán nem érkezett meg, ki tudja miért, hol akadhatott el.

Természetesen ez az olvasóm nem fiúgyermek volt, de ismerhetitek az identitásomat, már ami szerint leginkább, sőt alapvetően a másik nemhez kötődöm. Így volt ez, így is van, bármilyen divatos is MÁSSÁ avanzsálni, sőt egészen bizonyos, így is marad halálomig. A piacon, mikor bevásároltam a hozzávalókat, éppen 1.000 forintért vesztegették a kész koviubi kilóját. Az anyag, ami bekerült az üvegbe, az összesen nem került ennyibe, hiszen az uborka kilója 198 Ft- ba került. Ez sem utolsó szempont, hát még a sikerélmény, amit besöpörhettek. 

A hozzávalók 3 kg kovászolni való uborka, 10-15 gerezd fokhagyma, maréknyi szemes fekete bors, néhány darab babérlevél, két csokor kapor, 20-30 dkg fehér kenyér. Ennyi megy egy nagyobb, ötliteres üvegbe. Nem mindegy ám a mérete sem, hiszen három sort rakok egymásra, így aztán gondosan, alaposan megválogatom a fickókat. Jó alaposan kiöblítettem az 5l-es befőttes üveget, majd az uborkát megmostam, egyenként meg is kefélgettem őket. Bizony ám, nem volt ám ez kis élmény Barátaim! Mindegyiket, egytől egyig, ahogyan az abban a nagykönyvben olvasható. Ez fontos, mert az uborka héjára, mivel az nem sima, könnyen rátapad a homok. Majd mindegyik elejéről, végéről levágtam egy-egy centis darabot. Ez ne felejtsétek el, mert egyrészt jobban megáll az üvegben, másrészt könnyen előfordul, hogy az uborka két vége kissé kesernyés! Arról nem beszélve, hogy a kovász jobban megérleli, átjárja az ubit. Ezután a tetejétől egy centire átvágtam, de úgy, hogy az alján is maradjon egy centi, tehát nem végig, majd 180 fokkal elfordítva ugyanez a művelet.Vagyis keresztben mindkétszer átvágtam. Az üveg aljára kerül egy csokor kapor, majd szépen, körkörösen egymás mellé az uborkák. Aztán középre, majd folytatva egymásra a többi. Eközben a bors felét, babérlevelet, fokhagymát közé. Amikor megtelik az üveg, akkor mellé, közé a többi hozzávaló. Vigyázzatok, mert az üveg tetején helyet kell hagyni a víznek, kenyérnek! Annyi vizet melegítek, ami ellepi, jelesül 1.5-2 liter, ami lehet több is, vagy kevesebb.

PTV Fotó: Bán Csaba

Nagyon fontos azonban az, hogy jó három, púpozott kanál sót elkeverek a fölmelegített vízbe Ezzel nyakon öntöttem az anyagot, tetejére a másik csokor kapor, majd óvatosan rá a nagy szelet kenyér. A tetejére kistányér, hogy a por, egyéb ne menjen bele, az üveg alá pedig egy olyan edény, ami jóval szélesebb az üveg méreténél. Hiszen a meleg hatására a kovásztól forrni kezd, kinyomja magából a fölös levet. Különös módszert fundáltam ki, mivel városi gyerek vagyok, másrészt nincs kertem, így aztán egy létrára teszem a kész cuccot, közel az ablakhoz, mivel a párkányomra nem fér el.

PTV Fotó: Bán Csaba

 A lényeg az, hogy melege legyen. Három nap múlva kész, a lé bezavarosodik, csodás fokhagymás, savanyú illatot áraszt. Amennyiben sokat éri a nap, vagy nagyon meleg van, akkor két nap múlva a kenyeret levehetjük a tetejéről. Mikor kész, a kiszedjük, levét leszűrjük, majd ráöntjük az uborkákra, a fokhagyma darabok mehetnek a lébe, aztán irány a hűtő. Az igazi akkor lesz, mikor ott, a hidegben összeérnek az ízek, a lé szépen letisztul. Néha kettévágom, így még nagyobb nyomatékot kap a tökéletes bűntényhez. Jéghidegen mennyei, jégkockára szedve, felszeletelve tálalhatjuk, mindenhez ajánlom, akár fogyókúrához is.

A jéghideg leve pedig igazi gyógyszer azoknak, akiknek eljött a másnap. Nem úgy, mint az én hódolóm, így aztán soha nem tudhatom meg, vele milyen is lehetett volna a lisztes kézzel, az Ádámkosztümöt csak köténnyel eltakarva felszolgált pohár rozé. Ehelyett viszont az összes uborkát betyárul megkeféltem, egyik sem kevesellette, netán sokallotta az időt, sőt, talán a Rekordok Könyvébe is helyem lehetne, sőt, talán Aranybullát is verethetek….rá. Mind a harminccal elbántam, igazi férfimunka volt!