Premier dátumot kapott a Lányok Derryből | Pannonmagazin
-KiemeltFilm-TV

Premier dátumot kapott a Lányok Derryből

Megkapta hivatalos premier dátumát a Lányok Derryből harmadik évadja a Netflixen.

A Lányok Derryből (Derry Girls) 2018-ban került először adásba az Egyesült Királyságban a Channel 4 csatornán, és azonnal nagy népszerűségre tett szert; ez később sem csökkent, mikor elérhetővé vált a Netflix kínálatában. A vígjáték sorozatban öt tizenhat éves tinédzser kalandjait követhetjük végig a 90-es évek elején Írországban. Érdekessége, hogy minden epizódot a széria készítője, Lisa McGee ír a saját tinédzserkori tapasztalatai alapján.

Közel három évet kellett várnia a rajongóknak, hogy láthassák végre a harmadik évadot, mivel a pandémiás helyzet miatt folyamatosan tolódott a forgatás. Bár a Channel 4 nézői már megtekinthették az epizódokat, a Netflix előfizetőknek már csak október 7-ig kell kibírniuk. A harmadik évad a szokásos hat részen kívül tartalmaz egy hetediket is, amely a sorozat lezárására szolgál.

Forrás: screenrant.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB