Pukli után Pilz Olivér sem akarja a kormány bukását | Pannonmagazin
Színes

Pukli után Pilz Olivér sem akarja a kormány bukását

A kormánypárti napilapnak nyilatkozva Pilz Olivér elmondta, hogy nem a kormánybuktatás, hanem az oktatási rendszer megváltoztatása a cél. Bármilyen kormány lesz 2018-ban, ha nem változik a helyzet, mi ugyanúgy felhívjuk a problémákra a figyelmet – hangsúlyozta.Pilz Olivér aláhúzta, ők mindenkivel hajlandók tárgyalni, akik nem szélsőségesek, mivel úgy látják, hogy a mostani kormánnyal már nem tudnak érdemben együttműködni.Hozzátette, hogy a Köznevelési Kerekasztalt továbbra sem tartják elfogadható tárgyalási helyszínnek, aminek részben az az oka, hogy maguk a résztvevők jelzik, észrevételeiket nem veszik figyelembe. Példaként említette, hogy a szakképzés átalakítását egyetlen szakmai szervezet vagy szakszervezet sem támogatta, ennek ellenére bevezették az új rendszert.Pilz Olivér kitért a Tanítanék Mozgalom szerdán nyilvánosságra hozott kiáltványára is, amelyben szeretnék nyilvánvalóvá tenni, hogy milyen értékek mentén működnek. Ebben “az emberi jogokból levezethető alapértékeket kívánták megfogalmazni”, amelyeknek az oktatásban is fontos szerepük kell hogy legyen – nyilatkozta a mozgalom egyik vezetője a Magyar Időknek.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB