Sokba került a férjnek a felesége házimunkája | Pannonmagazin
-KiemeltSzínes

Sokba került a férjnek a felesége házimunkája

Harmadát ítélte meg a bíróság annak az összegnek, amit a volt feleség követelt exétől.

Kompenzálnia kell a feleségét a házasság ideje alatt elvégzett házimunkáért egy kínai férfinak egy Kínában úttörőnek számító bírósági határozat szerint, melyet egy válóperben hoztak – számolt be a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna csütörtökön.

Mégpedig nem kevés összeggel: a bíróság a férfit 50 ezer jüan (mintegy 2,3 millió forint) kárpótlás megfizetésére kötelezte a felesége által éveken át végzett, ingyenes házimunkárt cserébe.

Ez az első alkalom, hogy Kínában ilyen ítéletet hoztak válóperes ügyben, miután idén hatályba lépett az ország polgári törvénykönyve. Ebben ugyanis az áll: annak a házastársnak, aki több feladatot vállal a gyermekek és idősek ellátásában, valamint a háztartásban, válás esetén jogában áll kompenzációt kérnie.

És hogy miért ennyit kapott? A kínai médiatermék szerint a bíró a kárpótlás összegét a házasság időtartamát, a feleségre háruló terheket, a férj jövedelmét és az átlagos megélhetési költségeket figyelembe véve határozta meg. Ez pedig mintegy harmada volt a volt feleség által eredetileg követetelt 160 ezer jüan (7,3 millió forint) kompenzációnak, de azért pluszt is kapott a nő: mégpedig önálló felügyeleti jogot a közös gyermek felett.

A feleség a bíróságnak elmondta: a házasság öt éve alatt ő végezte az összes háztartási munkát, gondoskodott közös gyermekükről, a férje ezekből a feladatokból egyáltalán nem vette ki részét.

Maga az ítélet – ahogy szokott az lenni – nagyon heves vitát váltott ki a kínai Twitteren, azaz a Weibo mikroblogon. Míg egyes kommentelők a nő mellé álltak, és helyeselték a kompenzációt, addig mások azzal érveltek, hogy amennyiben csak a férj tartja fenn a családot, úgy igazságos munkamegosztásnak számít, ha a saját jövedelemmel nem rendelkező feleség cserébe a háztartás terheit veszi magára, és végez ingyenmunkát.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a 15 és 64 év közötti korosztályban a kínai nők átlagosan 234 perc (3,9 óra) térítésmentes házimunkát végeznek naponta, míg a férfiak csupán 91 percet. A CGTN-nek nyilatkozó jogi szakértők szerint a szóban forgó bírósági határozat, valamint az általa kiváltott társadalmi vita figyelmet és tiszteletet ébreszthet az emberekben a házimunkát illetően, melyet jellemzően alábecsülnek más munkákkal szemben.

A kínai polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezéseinek célja pedig, hogy védelmet nyújtsanak a háztartási feladatokból nagyobb részt vállaló házastársnak. Az egyik szakértő hangsúlyozta: mivel a házastársak közül az egyik gyakran feladja a karrierjét vagy a tanulmányi előrehaladását a család támogatása érdekében, válás esetén nehezebb visszatérnie a munkába, a kompenzáció pedig a jövője anyagi zálogát jelentheti.

 

Színes | Pannon Magazin

Kövessen minket: Facebook

 

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB