Stranger Things 4. évad: Hivatalos előzetes | Pannonmagazin
Film-TV

Stranger Things 4. évad: Hivatalos előzetes

Megérkezett az első hivatalos hosszú előzetes a Stranger Things 4. évadához, amely már magyar felirattal olvasható.

A 4. évaddal tér vissza a Netflix egyik legnépszerűbb és legnagyobb sikerű sorozata, a 1980-as években játszódó és a nosztalgiafaktorra igencsak rájátszó Stranger Things. A készítők, Matt és Ross Duffer a saját „Trónok harca évadjukként” jellemezték az új évadot, hiszen rengeteg szereplővel kénytelenek dolgozni több helyszínen, nem mellesleg ezúttal az eddigi legtöbb, 9 epizód fog felkerülni a streaming szolgáltató kínálatába. Külön érdekessége az évadnak, hogy két részletben lesz megtekinthető, az első négy rész május 24-én, míg a maradék öt július 1-én.

Története fél évvel a 3. évad fináléja után játszódik, és a Hawkins-i csapatnak először kell különválniuk, mióta barátság kötettett közöttük. A várost ismét egy démoni erő fenyegeti, és ahogy az előzetesből kiderül, nagy szükség lenne hozzá Eleven erejére, aki viszont elvesztette a képességeit.

A Netflix azt is megerősítette, hogy az 5. évad lesz egyben az utolsó is.

Forrás: The Hollywood Reporter

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB