Svéd lazaság | Pannonmagazin

Kultúrából, hozzáállásból adódó, hogy egyes emberek hogyan reagálnak az újdonságra, a veszélyre. Ez éppen úgy kivetíthető egy nemzetre is.

Nemcsak Magyarország vezetett be óvintézkedéseket a koronavírus-járvány megfékezésére. Európa több országában, és Európán túl is jobbnak látták, hogy korlátozó intézkedéseket léptessenek érvénybe.

A svédek meglepték a világot. A pánikhangulat kellős közepén Svédország azt a vonalat képviseli a koronavírus elleni védekezésben, hogy kinyitja kapuit a fertőzésnek. A svédek egészen sajátosan védekeznek a koronavírus ellen. Méghozzá úgy, hogy alig változtattak életmódjukon. A tömegközlekedés ugyanolyan kihasznált, mint korábban volt, az utcák nyüzsögnek az emberektől. Aki tud, az dolgozhat ugyan otthonról, de a munka is a megszokott mederben halad. A 16 évnél fiatalabbak ugyanúgy iskolába járnak, de az egyetemek kapui zárva vannak. Az iskolák nyitva tartása azért is nagyon szükséges, mert az egészségügyben dolgozók gyermekei biztonságban, felügyelet alatt lehetnek. Sokan hódolnak a síelésnek, a szálláshelyek sem zártak be. Az 500 főnél nagyobb rendezvényeket lefújták, de az ötszáz főnél kevesebb embert megmozgató rendezvényeket megtarthatják. Nyitva találhatók a vendéglők, az éttermek, a kávézók és kocsmák is.

Stockholm piaca

Nem hoztak túlzottan szigorú korlátozásokat azért, hogy ne boruljon fel a svédek hétköznapi élete, és az egészségügyi rendszerük is bírja a terhelést. Fontosnak tartják azt is, hogy a svéd népesség immunitást szerezzen a koronavírussal szemben, mert ezáltal lehet végérvényesen megszüntetni a vírus terjedését. A svéd egészségügy tehát szándékosan törekszik arra, hogy minél többen kapják el a fertőzést, mert ezáltal alakulhat ki a csoportos immunitás. A legtöbben ugyanis úgy kaphatják el a vírust, hogy nem betegszenek meg, sőt egyes esetekben tudomásuk sincs a vírus jelenlétéről, tüneteket sem produkálnak.

A svéd elméletet azonban nem mindenki pártolja, mert azzal még senki sincs tisztában, hogy milyen következményei lehetnek a vírusnak. Mégsem avatkoznak be a rendszerbe addig, amíg az egészségügyi dolgozók bírják a terhelést, valamint lassítani tudják a vírus terjedését. Azt a kockázatot is magában hordozza ez a hozzáállás, hogy válsághelyzet alakul ki a koronavírus-járvány terjedésével.

Fotók: pixabay.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB