Szavazzon a magyar, ha nem magyar? | Pannonmagazin
Újratervezés

Szavazzon a magyar, ha nem magyar?

2014. február 12. Székelyudvarhely. Ízes beszéd. Nagy forgalom. Magyar kiírások. „Tetszik-e, kér-e, jól vagy-e” kifejezések hangzanak el a járókelők telefonbeszélgetései során. Egyelőre figyelek. Itt kissé kevesebb a bloc-negyed, mint Csíkszeredán, vagy Kolozsváron. Meleg van és így kívülről szemlélve nyugalom, lazaság és határozottság.

És hogy ki szavaz, meg ki nem? Kit is érdekel ez, ha Erdélyországban élőkre voksolnak. És most helyben bocsánatot kérek az olvasóktól, ha esetleg az elveiknek ellentmondok: erdélyi származásom ellenére felvettem a magyar állampolgárságot. Ez egy kissé furán hangzik nekem is, hisz identitást felvenni nem szokás, legfeljebb csak beleszületni.

A nagy magyarrá avatásom Debrecenben történt, és azt, hogy miért is tettem, nem kívánom kifejteni. Nem a Suzuki vonzott, s nem is hitelezés, nem mintha a román Dacia, vagy hitel másmilyen lenne, vagy egyáltalán a rendszerelmélet olyan nagyon-nagyon különbözne… Csak hát.. A magyarság van, amiben már mérhetetlen. Megmarad személyemben az érzelmek és a gondolatok minősége szerint, és az anyanyelv határtalan élvezetében.

A tanulmányutamon itthon – érdekes mód, ha Romániába jövök, haza jövök, ha Magyarországra indulok, hazamegyek – találkoztam egy nagyon kedves, középkorú hölggyel, aki egy ízes, jót-tevő csárdában szolgált fel. Azt mesélte, hogy a rokonai Ceglédre költöztek még a ’90-es években. Meg is látogatta őket, csak a pontos címet nem tudta, így megállt egy helyi boltba érdeklődni, ahol útbaigazították a „román” ismerőseit illetően. Kissé elkámpicsorodott képpel mondta ezt, majd azzal vigasztaltam: „Ne aggódjon. Velem sem volt más a helyzet. Mikor 7. általános iskolás voltam, pontosabban 1999-ben azt kérdezte tőlem a román tanárom, hogy megcsináltam-e a házi feladatomat, mire magyarul válaszoltam, hogy nem. Erre a szálkásra felmart iskolapad tetejébe verte az arcomat a tarkómtól fogva azzal, hogy ha magyarul akarok beszélni, akkor „takarodjak” Magyarországra. Döntsek most. Patakzottak a könnyeim, de felálltam, és csak pillanat töredékéket hagytam magamnak, hogy a választ átgondoljam, azaz kijelentettem: megyek. Kiballagtam az osztályteremből, és bejelentettem a családomnak, hogy nem kívánok többet része lenni az iskolának, és Magyarországra költöztem. És képzelje el, hogy fogadtak! Az mondták: „Megjött a román kislány!” Ez évekig ment. Na most akkor hol is vagyok otthon? – kérdeztem sokáig. Ma már persze tudom, hogy bárhol a világban, de az állampolgárság felvétele megint csak egy új dimenziót nyitott meg előttem a kérdésben. Szavazzak? Ne szavazzak? Adózok. Szavazok. Magyar vagyok. Szavazok. Magyarországon élek. Szavazok. Nem nézem semmibe a politikát. Nem szavazok. Elméletem szerint már a rendszerváltás asztalánál elrendeződtek évtizedekre előre az érdekviszonyok. Nem szavazok. Ugyanaz a szemlélet, csak a programok lehetnek másak. Nem szavazok. Na de etikus, vagy nem etikus, ha határon túli magyarként szavazok, vagy sem? Ez az, amit a kedves, őshonos magyar olvasóra bízok. Ugyanis a kérdésben csak az számít jelen pillanatban, hogy értéknövelőnek, vagy csökkentőnek tartják-e ezt. Megoszlanak a vélemények.

Itt, Székelyudvarhelyen, 2014.február. 12-én, 16:30-kor a mokka kávéházból eltűnődve szemlélve a magyar ajkú embereket, jó szándékot, értelmet, becsületet és emberséget látok. És szerintem ez lényeges, bármi is legyen majd a voksolások eredménye. Szilvapálinka, kalács, mosoly, értékőrzés. Ők aztán komolyan védték a határokat, s ma sem adnak alább igazukból. A magyar szép, tehetséges, jóravaló gondolkodó, s bárhol otthon van ebben a világban. Érdemszerűen tud bánni a jogaival. És, hogy szavazzon-e a magyar, ha nem magyar? Hát eszébe se jusson!

Pae

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB