Személyiségünk számai a kínai filozófia tükrében | Pannonmagazin
-KiemeltEzoTér

Személyiségünk számai a kínai filozófia tükrében

Az előző heti bejegyzésben már szó esett arról, hogy a Feng  Shui filozófiája 9 részre osztja a teret, és a lakásunkra rajzolt képzeletbeli térképen nem mindegy, hová melyik életterület esik, és azt hogyan erősíthetjük.  A kilences felosztás jelenik meg a személyiségjegyek meghatározásánál is.

A „9 csillag” elv a kínai asztrológiával is összefügg. Alapja az az elképzelés, hogy a kozmikus energia a Göncölszekér csillagkép hét csillaga, valamint a Sarkcsillag és Vega által határolt égi szűrőn át érkezik meg a Földre, hatásuk az öt elem (Fa, Tűz, Föld, Fém, Víz), illetve a Yin és Jang energiák megjelenési formáiban érvényesül.

A ba-gua karakterszámunk határozza meg, hogy miként viselkedünk a hétköznapokban,  például stresszhelyzetben.  Alaptermészetünkről és képességeinkről informál, és segít eldönteni, milyen hivatás illik hozzánk.

Három személyiségszámot számolunk ki a születési dátum (év, hónap, nap), valamint a nem alapján, ezek: az alapszám (könyvekben gua szám), karakterszám, energetikai szám. Fontos tudni, hogy a saját gua számunk kiszámítása eltérő férfiak és nők esetében.

Nők esetében a születési évszám utolsó két számjegyéből  vonjunk ki négyet, majd a kapott eredményt osszuk el kilenccel. Ha nincs maradék, akkor a 9-es szám határozza meg a személyiséget.
Számítás férfiak esetében: a születési évszám utolsó két számjegyét kell kivonni százból, majd a kapott számot osszuk el kilenccel. Ha nincs maradék, szintén a 9-es lesz a személyiségszáma.
Mindkét esetben, ha van maradék, akkor a tizedes utáni első számjegy az illető Gua száma.
Ha viszont kereken öt az eredmény, nőknél 2-esre, férfiaknál pedig 8-asra változik.

A személyiségtípusok szimbolikusan egy nagy Család tagjai.

  1. (Víz típusú) a középső fiú  – független,önmagának való;
  2. (Föld típusú) az Anya  – ő családban a fő gondoskodó;
  3. (Fa jelleg)  a legidősebb fiú  – termékeny, kreatív;
  4. (Fa jelleg) a legidősebb lány  – a szellemiség képviselője;
  5. (Föld jelleg) a hetedik gyerek  – öntörvényű, különleges gondolkodású;
  6. (Fém  jelleg) az Apa  – a vezető, a család legerősebb személyisége;
  7. (Fém jelleg)  a legfiatalabb lány  – a szélsőségek (mélységek és magasságok) jellemzik;
  8. (Föld jelleg) a legfiatalabb fiú  –  önmegvalósító;
  9. (Tűz típus) a középső lány  – kiváló társalgó.

A „9 csillag” módszere a társas interakciók, kapcsolatok terén hasznos segítséget adhat.

Tihanyi-Konda Szilvia

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB