Szent László nyomdokain | Pannonmagazin

Nagy Lajos királyunk kapcsán sokaknak az jut eszébe, hogy birodalmának „három tenger mosta partjait. Ez ilyenformán nem igaz, de a hatalma alatt álló területek nagysága, azok gazdasági és katonai volumene miatt, stabil és erős közép-kelet európai nagyhatalomként tekintett rá a járványokban és az alig pár évtizede tartó százéves háborúban hatalmas veszteséget szenvedett Anglia és Francia Királyság, a gyengülő Német-Római Császárság. Az Anjou-házból származó, leányágon Árpádot és Szent Lászlót felmenőinek valló Lajos – akit az utókor a magyarok uralkodói közül Nagy előnévvel tisztelt meg – valósította meg a magyar nagyhatalom legnagyobb kiterjedését.

 Magyarország az Árpádok alatt többször számított Kelet-Európa legstabilabb, legerősebb, befolyásoktól leginkább mentes országának. Ezt a hagyományt újította meg Károly Róbert, aki a belvillongásokat letörve megteremtette a belső békét és több síkon folyó intézkedés sorozattal jelentősen növelte a királyi jövedelmeket. 1326. március 5-én megszületett Lajos, Károly Róbert és Lokietek Erzsébet harmadik gyermeke, aki apjának 1342. július16-án bekövetkezett halála után egy stabil, erős és független országot kapott örökül.

A fiatal trónörököst a „hét szabad művészeten” kívül hittudományi, jogi, történelmi és politikai ismeretekbe is bevezették, valamint anyanyelvén kívül bírta a francia, a latin, az olasz és a német nyelvet. Katonai képzettsége magas szintű volt, Nagy Sándor mellett, Szent László volt a példaképe.

Anyja Erzsébet, férje halálát követően is az udvarban maradt és kivette részét az ország irányításából. I. Lajos uralkodása mentes volt a belharcoktól, és idegen had sem taposta a magyar földet.Apja, a stabil gazdaságon és teli kincstáron kívül külpolitikai iránymutatásokat hagyott örökségül.

Öccse, Endre herceg révén akarta befolyását a nápolyi királyságra kiterjeszteni. Azonban Nápolyi Johanna és támogatói, akik féltek az északra szakadt Anjouk hatalmi aspirációjától, meggyilkoltatták Endre herceget 1345. szeptember 19-én. Ez vezetett két itáliai hadjárathoz, amelyek a győztes csaták és elfoglalt várak, városok számát nézve sikeresek voltak, de az eredmény tekintetében a magyar jelenlét nem bizonyult tartósnak. Lajos, a harcokban gyakran harcolt az első sorokban. Többször került veszélyes helyzetbe és szerzett sebesüléseket. Azt vallotta, hogy a harcban is a királyé az elsőbbség. Canossa ostrománál egy a várfalról ledobott kő sodorta le az ostromlétráról. Salerno vívásakor egyik vitézét a város melletti folyó vizsgálatára utasította. Miután azt az ár elragadta, a király maga sietett a megmentésére. A krónikások szerint a vitézsége és bajtársiassága miatt kedvelték katonái.

1350 áprilisában meginduló második hadjáraton a királyt Aversa ostrománál egy nyílvessző sebesítette meg súlyosan. A komoly fájdalmakat elszenvedő király a sátrát elhagyta, és lovára ülve személyes jelenlétével buzdította katonáit.  Hadjáratának végén ismét bevonult Nápolyba, de a lakosság fellázadt ellene. Egyrészt ellenségei bujtogatásai miatt, másrészt  a szolgálatában álló német zsoldosok kegyetlenkedései miatt, akik aztán többször is elárulták őt. Lajos belátta, hogy nem tudja hatalmát tartósan fenntartani az elfoglalt itáliai városokban, ezért fegyverszünetet kötött, amit két év múlva békeszerződés követett. A magyar fegyverek sikerét megismerő itáliai hercegek, grófok és maga a pápa is zsoldjába fogadott magyarokat. Egyik leghíresebb magyar zsoldosvezér maga Toldi Miklós volt.

Nagy Lajos összeütközésbe került Velencével mivel az Adria keleti partján lévő kereskedővárosokat akarta hódoltatni. 1345-től kezdődően kisebb szünetekkel folyt a harc a királyság és a befolyásos és gazdag városköztársaság között. 1357-ben szövetségben Genovával sikerült sarokba szorítaniuk Velencét. A genovai flotta vezérhajóján a magyar király lobogója lengett. Később többször is kiújultak a harcok, de az adriai tengermellék városai a magyar fennhatóság alatt maradtak. A magyar királyság tengeri hatalommá vált. Saját hasznára gyümölcsöztethette a dalmát kikötőkön át Szerbia és Bosznia, Magyar-és Lengyelország felé irányuló levantei kereskedelmet, minek haszna eddig Velence jövedelmét gyarapította.

Hosszú ideig lefoglalta a balkáni népek ügye, akik között hódított az eretnekség egyik fajtája a „bogumilizmus”. Lajos király a pápa kérésére viselt hadat, és próbálta erősíteni a magyar királyság balkáni befolyását. Havasalföld is többször kikerült a fennhatósága alól. A váltakozó szerencsével folyó harcok során először szembekerült a törökökkel is, akik nemegyszer pont bolgár csapatokkal kiegészítve támadtak.  1366-ban a magyar uralkodó, egy európai összefogás tagjaként külön Nikápoly közelében megveri a török-bolgár sereget. A török források török győzelemről, a keresztény források magyar sikerről írnak.

Az Erdélybe be-becsapó tatárok ellen 1342-ben Lackfi Endrét küldte, aki a székely csapatokkal kicsapott Moldvába, és egy három napig tartó csatában tönkreverte a tatárokat. Székely mondák szerint a győzelemben nagy része volt Szent László királynak és Szűz Máriának.

A király érdekeinek megfelelően szövetségeseit is támogatta. A magyar virtus és hadi tehetség példája volt II. Albert osztrák herceg megsegítésére küldött Lackfi Pál vezette 400, egyes források szerint 600 lovas íjász kalandja Tullnál.  Az osztrák tartományokat 5000 fős sereggel megvédeni nem tudó herceg néhány száz fős magyar seregnek köszönhette győzelmét. A magyarok a csata hevében a következő igen lélekemelő gondolatot kiabálták az ellenségnek a krónikás szerint:

 – Veszteg (Vesszetek?), k….nőfia sz…s német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!

Eredetiben így hangzott:

– Wezteg kwrwanewfya zaros nemeth, iwttatok werenkewth ma yzzywk thy wertheketh!

I. Lajos országainak számát gyarapította az apja és Nagy Kázmér által kötött megállapodás, amelynek eredményeképp 1370-ben megkapta a lengyel koronát. Ettől kezdve a lengyel területeket elorzó pogány litvánok ellen háborúzott sok éven keresztül.

A belpolitikában is aktívan részt vett. A király, alapvetően a főurakkal egyetértésben kormányzott, de a köznemességet is igyekezett megnyerni magának. Az 1351-es törvények egészen 1848-ig a magyar nemesi alkotmányozás gerincét képezték. Rendezte az úrbéri viszonyokat is. Folytatta apja várostámogató politikáját. Lajos a külföldi kereskedők áthaladását támogatta, ezen belül a dalmáciai kereskedőket külön vámmentességgel ösztönözte. A bevételek tekintetében a városok és jobbágyok adóin túl az uralkodó a pénzkamarák bérleteiből származó összegekre, vámokra, a sómonopóliumból és bányászatból eredő hasznokra számíthatott.  Az államigazgatás működése hatékonyabbá vált. Fényes udvarában a lovagi kultúra is jelen van. Életrajzírója, Küküllei János is tipikus lovagkirályként ábrázolta Lajost, aki a hírnevet, dicsőséget, a hadi serénykedést állította követendő példaként.

A király maga is ápolta Szent László kultuszát.  Udvarában nyüzsögtek az apródok és a lovagok.  Uralkodása alatt jelenik meg a gótika. 1367-ben Pécsett egyetem nyitja meg kapuit. Lajos nemcsak a Balkánon és a litvánok között szorgalmazta a katolikus hit felvételét, hanem a tatárjárást követően végleg megtelepedett kunok és jászok térítését fejezte be. Az akkor egyre nagyobb tömegekben beáramló románok katolikus térítésében csak részleges sikereket ért el. Az országban élő zsidók esetében kudarcot vallott. Küküllei ekképp emlékezik meg a királyának kudarcáról, intézkedéséről:

Miután azonban szándéka a zsidók kitartó makacssága miatt meg nem valósulhatott, egész Magyarországból elbocsátotta mind a zsidókat, s meghagyta, hogy űzzék ki őket. Kamatszedésből felhalmozott javaikat és vagyonukat megvetette, mint a sarat, nem akarta sem birtokába venni, sem lefoglalni.

Második házasságából három lánya született. Közülük Hedvig a lengyelek királynője lett. Mária pedig fiú utód hiányában örökölte Nagy Lajos királyságát.

A király élete utolsó éveiben gyakran vonult el a pálosok budaszentlőrinci vagy az általa alapított márianosztrai kolostorába. A lovagkirály 1382. szeptember 10-én halt meg. Az orvostörténészek szerint a pestisből felgyógyuló és a csatákban többször is súlyosan megsebesülő királyt a lepra gyűrte le. Van olyan feltételezés, hogy megmérgezték. 56 évig élt, ebből 40 évet uralkodott. A Magyar Királyság, Nagy Lajos uralma alatt nagyhatalommá vált. Lajos belviszályoktól és külső támadásoktól mentes királysága lehetővé tette a társadalom válságoktól mentes fejlődését, mind politikai, mind gazdasági tekintetben.

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB