Szimbólumok a Feng Shuiban | Pannonmagazin
fengshui
EzoTér

Szimbólumok a Feng Shuiban

Szeretnénk feleleveníteni korábbi, nagy sikerű Feng Shui – sorozatunkat. Az alábbiakban egy gyors áttekintést olvashatnak a térrendezés művészetének alapvetéseiről, majd a kínai filozófiát idéző lakberendezési kiegészítők, szerencsehozó tárgyak kerülnek a fókuszba.

A kínai filozófia szerint az élet az őselemek egymásra hatásából áll. Ennek az elgondolásnak a középpontjában az a hit áll, hogy ha valaki megváltoztatja, harmonikussá, kiegyensúlyozottá, szebbé teszi a környezetét, azzal javíthat a közérzetén, az egészségén – azaz az élete minőségén. Úgy is fogalmazatunk: a Feng Shui lényege az, hogy összhangban legyünk a környezetünkkel.

A Feng Shui alapja a „csí”, az életenergia, vagyis az egyetemes életerő. Életenergiánk attól függ, miként áramlik körülöttünk és bennünk a Csí. Mivel az életterünk (legyen az a lakásunk, vagy az irodánk, munkahelyi íróasztalunk) az életünk leképeződése, s a dolgok oda-vissza is hatnak, bizonyos tárgyak megfelelő elhelyezésével egyes területeket megerősíthetünk, vagy akár semlegesíthetünk.

A kínaiak egyik legfontosabb állata a sárkány. Az őserő, a termékenység, a természetesség, az állandó újrakezdés, kitartás jelképe.

Sok helyen láthatunk ma már szerencsehozó Buddha-szobrot lakásokban, irodai környezetben is. A gyermekekkel körülvett Buddha gyermekáldást jelent, a pénzeket tartó szobrocska értelemszerűen a  gazdagság területén hoz szerencsét.

Az aranyhalak, a pontyok csillogó pikkelyei ugyancsak a pénzt szimbolizálják, ám fontos, hogy a halacskák páratlan számúak legyenek!

A nyugalom, a nagyság, az ész és a szerencse megtestesítője az elefánt, mely a bölcsességet, az erőt, és a kitartást is szimbolizálja. Ha fölfelé áll az ormánya, akkor az egészség, az életerő jelképe.

A bagoly szintén a tudás, a bölcsesség szimbóluma. A hosszú egészséges életet, a bölcsességet, a szerencsét, a kitartást egyaránt jelképezi a teknősbéka is.

Ugyanakkor a sárkányfejű teknős a hosszú, boldog kapcsolatok kialakításában, illetve az újrakezdésében segíthet, ha úgy érezzük, hogy nem találjuk a helyünket a világban.

A delfin a hűség, az összetartozás szimbóluma, minden emberi kapcsolatot jobbá tesz. Leginkább párosan érdemes kitenni a hálószobában. A házastársi hűséget és az örök boldogságot egy kacsapár hozhatja meg a szerelem-házasság sarokba helyezve.

A macskaszobor az alkalmazkodóképesség, a békés nyugalom szimbóluma, csupa jót hozhat az életünkbe.

Azonban ne feledjük: önmagában egy szobor, nem hordoz semmilyen energiát. Amitől a feng shui működik, az a rászánt figyelem. Ha ránézünk az adott tárgyra, töltsön be belülről egy jó érzés és jusson eszünkbe a cél, hogy miért is tettük oda!

 

 

Témához kapcsolódó cikkeink:

Lakberendezés a Feng Shui és a gazdagodás szellemében

Hogyan tegyünk harmonikussá a környezetünket? – A Feng Shui szellemében

képek forrásai:

https://www.thoughtco.com

http://www.vivint.com

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB