Tánctól, zeneszótól pezsgett a belváros Miskolcon | Pannonmagazin
g-dancers-horizont-miskolc
Események

Tánctól, zeneszótól pezsgett a belváros Miskolcon

Elstartolt a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál és a Miskolci Kamarazenei Nyár. Mindkét rendezvény különleges programokat kínált a héten.

A Miskolci Nemzeti Színház adott otthont augusztus 24-28. között a kortárstánc fesztiválnak. Előtte azonban a teátrum még megtartotta évadnyitó társulati ülését. Béres Attila igazgató elmondta, hogy 12 bemutatóval és az előző évadban elmaradt premierekkel készülnek a következő időszakra. Lesz többek közt Mágnás Miska (Szirmai Albert), Mester és Margarita (Bulgakov), Bolha a fülbe (Feydeau), Tartuffe (Molière), A revizor (Gogol), Elektra (Hofmannsthal). Régi nagy előadásokat is műsorra tűznek (például Hegedűs a háztetőn, Ünnep), de a tavaly elmaradt Hermelin is látható lesz. A direktor bemutatta az új tagokat (Rudolf Szonja, Tegyi Kornél, Börcsök Olivér, Béres Bence), majd utána rögtön elkezdődtek az olvasópróbák a színészeknek, míg a táncosok már az esti fellépésükre készültek.

A Miskolci Balett indította a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál színpadi programjainak sorát.

Új társulati tagok: (b-j) Tegyi Kornél, Börcsök Olivér, Béres Bence, lányok (b-j) Edvi Henrietta m.v. és Rudolf Szonja (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

Éder Vera fotóművész kiállítása nyitotta a táncfesztivált, majd a teátrum épülete elé megérkezett Spanyolországból az El Carromato és a Big Dancers. Látványos utcaszínházi show keretében óriási, táncoló bábok hívogatták a nézőket az előadásokra. A nyitó napon a Miskolci Balett Tiltott ösvények, valamint a Gangaray Dance Company Agora című produkciója került bemutatásra.

Tavaly a koronavírus megjelenése miatt elmaradt a Horizont Fesztivál, idén azonban újult erővel tért vissza. A hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkcióit láthatta a közönség augusztus 24-28. között.  Az ötnapos rendezvényen 4 ország 9 tánccsoportja mutatkozott be. A magyar társulatok mellett Franciaországból, Szlovéniából, Spanyolországból érkeztek táncművészek.

szegedi_kortars_balett

                           Blue – a Szegedi Kortárs Balett előadása (Fotó: Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál Facebook oldala)

Véletlenül alakult így, de egy másik esemény is zajlott ekkor. A Zenepalota adott otthont a Miskolci Kamarazenei Nyár programsorozatának augusztus 24- 30 között. Tizennyolc évvel ezelőtt került megrendezésre az első, és azóta a miskolciak nagyon megszerették. A szervezők azzal a céllal alapítottak ezt a komolyzenei minifesztivált, hogy a nemzeti romantikus magyar zene ismeretlen vagy újra felfedezésre váró részeit bemutassák, és megidézzék általuk a 19. századi polgári szalonok világát.

Az ingyenesen látogatható rendezvényre idén is sokan kíváncsiak. Minden koncert külön érdekessége, hogy a ritkán hallott művek mellé a Miskolci Kamarazenei Nyár programvezetője, Flach Antal zenetörténeti ismertetőt is tart.

Az első este műsorán a nemzet hegedűse, a miskolci születésű Reményi Ede életművét bemutató új DVD szerepelt. A DVD- bemutató koncert Reményi önálló kompozícióiból, különféle átirataiból, valamint a neki ajánlott zeneművekből nyújtott ízelítőt. Szerdán A bájoló hegedűs címmel Lavotta János művészetével, míg pénteken a Doppler-fivérek zenéjével ismerkedhettek a jelenlévők.

                            A Doppler család zenéjét bemutató koncert közreműködő művészei (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Vasárnap este 6 órától Dohnányi Ernő és tanítványa, Rajter Lajos szerzeményei állnak középpontban, hétfőn pedig egy különc alkotó, Emanuel Moór életműve zárja az idei Miskolci Kamarazenei Nyár rendezvénysorozatot.

Nyitókép: Illusztráció

 

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB