Tele a gyatya, fiúk? – A PM durván nekiesett a Fidesznek | Pannonmagazin
Színes

Tele a gyatya, fiúk? – A PM durván nekiesett a Fidesznek

Mint írják, Halász János egyszerűen hülyének nézi az embereket, a PM alapjövedelem-költségvetésére azzal reagált, hogy “épp a szociálliberális kormány volt az, amely elvette az emberektől a fizetéseket”. Az mintha elkerülné a fidesznyik figyelmét, hogy az általa támadott Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke 2010 előtt nemhogy kormányon, de a parlamentben sem volt – olvasható a PM közleményében, amely így folytatódik: A fideszes “tutiblog” “Timcsi”-ként emlegeti Szabó Tímeát, majd röhejes kommunistázásba kezd, végül pedig közgazdasági nonszenszekkel riogatja a tájékozatlan olvasókat. A rogáni PestiSrácok szintén olyan húzással él, amit férfiakkal szemben sosem tenne meg: egy felnőtt nőre “Timike”-ként hivatkozik, nem értve, hogy a 21. században ezzel nem őt, hanem önmagát alázza meg.”A Fidesz-szóvivő a mindenkire kiterjedő szociális jog, az Alapjövedelem erejét és hitelét azzal próbálja csorbítani, hogy azt felelőtlennek és demagógnak bélyegzi. Mondja ezt a rezsicsökkentős blöffkormányzás pártja a PM-nek, amely ellenzékből is részletesen kidolgozott számításokkal bizonyítja az alapjövedelem hasznosságát és fenntarthatóságát. Tele a gyatya, fiúk?”Az indulatos közlemény előzménye, hogy Szabó Tímea a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön az alapjövedelemmel kapcsolatban azt mondta, hogy csupán a lakosság felső tíz százaléka, a legjobb anyagi helyzetben lévők nem részesülnének a juttatásban. Az országgyűlési képviselő kijelentette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök költségvetésével mindössze ez a felső tíz százalék léphet előre, míg a PM költségvetési módosító javaslata, amelyben szerepel az alapjövedelem bevezetése is, a nincstelenek tömegein és a dolgozói szegénységben élőkön segítene. A PM 2200 milliárd forintot csoportosítana át a költségvetésben úgy, hogy az államháztartás hiánya egyetlen fillérrel sem nőne – tette hozzá. Halász János erre reagálva a műsorban azt mondta, hogy Szabó Tímea, a PM társelnöke teljesen hiteltelen, és elhallgatja a valóságot: azt, hogy éppen “a szociálliberális kormány” vette el az emberektől a fizetéseket. A szóvivő hozzátette, hogy a családtámogatási rendszert is szétverték, míg a jelenlegi költségvetésnek köszönhetően havonta gyermekenként 2500 forinttal több jut a családoknak. A gyermekszegénység ellen a mostani kormány tette a legtöbbet, amely ezenkívül újraépítette és megduplázza a korábban lerombolt otthonteremtési támogatást is – mondta Halász János, kijelentve: mindenkinek a megfelelő segítséget kell nyújtani, differenciáltan.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB