Teljesen megőrülnek a japánok a luxus vécépapírért | Pannonmagazin
Színes

Teljesen megőrülnek a japánok a luxus vécépapírért

Sokéves próbálkozás után a 63 éves Rjosui Moriszava felforgatta a modern papírgyártás folyamatát.

A nagy mennyiségű és nagy sebességű ipari termelés helyett az Usagi (Nyúl) márkájú vécépapíroknál finoman dolgozzák fel a papírrostokat és precízen kezelik a folyamat alatt a vízhőmérsékletet, ami puhább végeredményhez vezet.

– Olyan, mint palacsintát sütni. Ha túlzottan feltekered a lángot alatta, akkor keményebb lesz a végeredmény – magyarázta az ügyvezető igazgató.

A háromrétegű vécépapír annyira gyenge, hogy kézzel kell feltekerni. A Mocsicsuki Sejsi üzeme pedig kicsi, 10 fő alkalmazására alkalmas, így olyan részmunkaidős munkásoknak adták ki ezt a feladatot, akik otthon is el tudják ezt végezni. Az Usagi egy vécégurigája úgy 1400 forintnyi japán jenbe kerül, vagyis egy olcsó fajta 25 tekercsének árával ér fel. Egy tekercs akár csaknem 4000 forintba is kerülhet. A korábban havi 300 tekercset gyártó Mocsicsukinál azzal küzdenek, hogy hogyan elégítsék ki az igényeket úgy, hogy ma már 12 ezer gurigát tudnak hetente elkészíteni.

– Egy fél nap alatt 87 ezer darabot adunk el – árulta el Masajo Moriszava, majd hozzátette, a hatalmas siker ellenére, a férje még mindig nincs teljesen meggyőződve, hogy kész van a dolgával. – Minden nap hazavisz belőle, hogy tesztelje. Nincs teljesen megelégedve. Most egy négyrétegű megoldásban gondolkozunk.

 

Forrás.

Megosztás:
weboldal készítésONMEDIAWEB