Civakodás apróságokon – vagy hajtépésig fajuló veszekedés… Mi válthatja ki ezeket, meddig normális mértékű az ellentét? S a legfőbb kérdés szülőként: hogyan kellene kezelni az ilyen helyzeteket?

A testvérféltékenység nem ismeretlen fogalom a többgyerekes családok számára.  Ennek mértéke azonban lehet elenyésző – vagy akár komoly, akár felnőttkorig nyúló harcok kiváltója, ha a természetes reakciókat a szülő hibásan kezeli.

Ha kisebb gyerek születik  a családban,  bizony előfordulhat a kezdetben, hogy a korábbi „egyeduralkodó” elveszíti bizonyos előjogait – de ha minden szülöttünkre egyformán igyekszünk időt fordítani és ugyanúgy éreztetjük vele a szeretetünket (még ha minden csemeténket egy kicsit másképpen szeretjük is, ami ugyancsak természetes), a kezdeti gondok után a nagyobb testvér újra biztosnak érezheti a helyzetét a családban.

Sokan egészen kétségbeesnek, ha észreveszik, hogy a nagyobbik gyerek féltékeny a kisebbikre, és nehezen tudnak ezzel mit kezdeni. Igyekeznek erővel kicsikarni a – természetesen nem őszinte – bocsánatkérést, amitől nagy valószínűséggel csak még erősebb érzelmeket váltunk ki. A düh, a megalázottság és a frusztráció más formái azonban csak még inkább elmélyítik az érzelmi szakadékot – és már nem csak a két kicsi között, de a szülő-gyermek között is.

Ranschburg Jenő írja „Szülők lettünk” című könyvében: „Nem szabad  a testvére között mesterséges békét teremteni.” – A látszatbéke csak elkendőzi a valódi indulatokat, amelyek a felszín alatt tovább fortyognak. Gyakran hangzik el az alábbi hibás mondat a szülő részéről: „Te vagy az idősebb, engedj a kisebbnek!”  

Ha rendszerint ez történik, olyan végzetes hibát követhetünk el, ami akár a felnőtt életükig kihat és örök ellenszenv forrása lehet… Ez azonban megelőzhető sok őszinte beszélgetéssel és a konfliktusok okos kezelésével. Tartsuk szem előtt: mindig mindkét felet illik meghallgatni!

képek forrása:  https://www.sciencenews.org, http://www.parent24.com